Noha a héten a Cadillac bejelentette 2026-os Forma-1-es pilótáit, túl sok részletet nem árultak el annak kapcsán, meddig terveznek Valtteri Bottasszal és Sergio Perezzel. Az ilyen információk persze idővel napvilágot látnak, ahogy az is, hogy a versenyzők mennyiért ülnek be az új istálló autójába.
A mexikóiak láthatóan lelkesek annak kapcsán, hogy újra lesz kinek szurkolniuk, ugyanis egy helyi lap máris kiderítette, mennyit fizet Perez szolgálataiért a Cadillac. A Record MX és a PlanetF1 egybehangzó értesülései szerint a 35 éves pilóta
évi tízmillió dolláros (3,4 milliárd forintos) alapfizetést kap majd,
mely bónuszokkal együtt tovább nőhet. Perez fizetésére jó hatással lehetnek a dobogók, az esetleges győzelmek, illetve egy-egy jó bajnoki helyezés is, melyet több éves szerződése alatt elér.
Amivel még nagyot szakíthat Perez, az a csapat által eladott ajándéktárgyakból származó bevétel – ebből is kap némi részesedést a mexikói. Hogy ez mekkora összeg vagy részarány, az nem tisztázott, de érdemes megjegyezni, hogy Perez rajongói voltak a felelősek a Red Bull online merch-eladásainak 60 százalékáért, amíg a pilóta az energiatialosoknak vezetett.
Ezekkel a számokkal Perez a Forma-1-es mezőny jól kereső pilótáinak listáját fogja gyarapítani, az összeg pedig nagyjából akkora lesz, mint amennyit a Red Bulltól is hazavihetett.