Biztosan te is láttál már olyan autót, amely jobbra-balra cikázott a többsávos úton a sűrű forgalomban. Vagy olyat, aki még a piros lámpa előtt gyorsítva hirtelen bevágott mások elé. Nemcsak ez, hanem a másik letolása az útról, a gyalogos-átkelőhely előtti előzgetések is hozzátartozhatnak az agresszív vezetési stílushoz. Ha megkérdeznénk egy ilyen sofőrt, miért viselkedik így, akkor minden bizonnyal azt felelné: azért, mert mások nem tudnak vezetni.

Mit jelent defenzíven vezetni?

Holott amikor valaki így vezet, azért egyáltalán nem mások, hanem csak és kizárólag saját maga tehető felelőssé. A defenzív vezetés olyan tudatos és előrelátó vezetési stílus, amelynek célja a balesetek megelőzése, még akkor is, ha mások hibáznak a forgalomban. Ennek a stílusnak a lényege, hogy nemcsak a szabályok betartására figyel a sofőr, hanem arra is, ha adott esetben mások hibáznak. Így elkerülhetők a balesetek, valamint az ezzel járó kellemetlenségek.

Egy agresszív sofőr számára gyakran egypercnyi időmegtakarítás is kiemelten fontos. A tudata beszűkül, és csak a versenyszellem irányítja a döntéseit. Ha nem akarsz ilyenné válni, akkor érdemes megtanulni időben felismerni a jeleket. Az az igazság, hogy többé-kevésbé mindenki ingerlékennyé tehető időről időre. Ez természetes reakció, amelyért számos tényező lehet felelős, mint például a fáradtság, az éhség vagy a hormonok. Mindenkinek lehet rossz napja, de ne tegyük másét is azzá!

Mindig ideges?

Ha valaki tartósan ingerlékeny, akkor az utalhat valamilyen mögöttes problémára. Ezek közé tartozhat az alváshiány vagy a krónikus kimerültség, a prosztataproblémák, a szorongás, a depresszió, de akár vitaminhiányt (B-vitamin, magnézium) is jelezhet. Ha már induláskor az ingerlékenység tüneteit tapasztalod magadon, akkor könnyen lehet, hogy te is agresszív kismalaccá válsz az utakon.

Ne a másikat hibáztasd – ezért vezetsz idegesen 1

Az ingerlékenység jelei közé tartozik a túlzott érzelmi reakció bármilyen apró kellemetlenség miatt, a türelmetlenség, testi feszültség, beszűkült tudatállapot vagy a labilis, esetleg robbanékony hangulat. Megjelenhet a vállak feszülése, a fogak csikorgatása, kifejezéstelen, merev arckifejezés üres, üveges tekintettel. Az ingerlékenységet gyomorfájdalmak, alvászavarok, túlzott izzadás vagy remegés is jelezheti. Sajnos sok belső, de ki nem mondott félelem is ingerlékennyé, frusztrálttá teheti az embert. Ezek közé tartoznak az egészségi problémákkal kapcsolatos félelmek vagy aggodalmak. A prosztataproblémákkal járó vizelési zavarok és alhasi fájdalmak, valamint a potenciazavarok is ingerlékennyé tehetik az embert.

Vitamin- és alváshiány is állhat a hátterében

Amennyiben felismerjük magunkon ezeket a tüneteket, érdemes szakemberrel konzultálni. Emellett fontos elegendő időt fordítani a pihenésre, hiszen egy kiadós, 7-9 órás alvás sokat segíthet a frusztráció enyhítésében, de a relaxációs technikák gyakorlása is indokolt lehet. Krónikus fáradtságot és kialvatlanságot okozhat a gyakori éjszakai vizelés, amely a prosztataproblémák jellemző tünete. Ha az embernek éjszakánként több mint kétszer kell felkelnie pisilni, az alvás pihentető jellege megszűnik. Ilyenkor gyakran tompává és ingerlékennyé válunk, ami oka lehet a „road rage” kialakulásának.  

Érdemes lehet átgondolni a táplálkozást is, mivel a B-vitaminok (B1, B6, B12) segíthetnek csökkenteni a feszültséget. A D-vitamin hiánya összefüggésbe hozható a depresszióval és az ingerlékenységgel. Az ómega-3 zsírsavak pedig támogatják az agyműködést és csökkenthetik a hangulati ingadozásokat.

Nem szabad tehát hagyni, hogy lekarmolja az embert az ideg a kormány mögött. Ha hirtelen mások válnak vörös posztóvá a szemünkben az utakon, akkor gyulladjon ki a piros lámpa a fejünkben, mert elképzelhető, hogy a hiba ezúttal a mi készülékünkben van.

Hirdetés

A Proxelan végbélkúp klinikai vizsgálatokkal igazolt hatású helyi készítmény a prosztatagyulladás tünetei ellen, amely ott enyhíti a panaszokat, ahol a probléma van.
Az ápoló hialuronsav és gyógynövények kombinációja teljessé teszi a gyógyszeres kezelést, enyhítve a vizelési zavarokat és a fájdalmat. Vény nélkül könnyen elérhető a hazai patikákban, ezért a fellángoló fájdalmak esetén azonnal használható, akár hosszú távon is.

Ne a másikat hibáztasd – ezért vezetsz idegesen 2

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!