A Red Bull 2024 végén szerződést bontott az idény elején még dobogós helyezéseket szerző, de aztán lejtőre kerülő Sergio Perezzel, 2025-re az addig Racing Bullsnál vezető Liam Lawsont ültették a holland mellé.

Az új-zélandi nem kapott sok időt a bizonyításra, az első két, nullázós hétvégéje után visszaküldték a kiscsapathoz, onnan pedig Cunoda Jukit emelték a Red Bull Racinghez. A japán az első öt Red Bull-os futamából hármon pontot szerzett, ám azóta annyira gyengén szerepelt, hogy új negatív rekordot állított fel.

Cunoda utoljára az Emilia-romagnai Nagydíjon zárt a top 10-ben, annak is a legvégén (10.), az azóta megrendezett hét fordulón viszont egyetlen egyszer sem tudott pontot hozni. A Red Bull Racing 2005-ös indulása óta nem fordult elő, hogy – a kiesésektől eltekintve – valaki hét befutásával sorozatban nullázzon.

2006-ban Christian Klien tízfordulós nullás szériát hozott, ám ebből hat alkalommal kiesett, célba éréses nullázása csak négy volt a két pontszerzés között.

Értelemszerűen Cunoda a csapat pontjaihoz sem járult hozzá sokkal: míg Verstappen 187 egységet szerzett 14 forduló alatt – ezzel továbbra is 3. az egyéni bajnokságban –, a japán mindössze hetet tett hozzá ehhez, nem meglepő tehát, hogy 194 pontjával a Red Bull Racing csak távoli negyedik a konstruktőri versenyben (a Mercedes 236 ponttal a 3.).

Cunoda 2026-os megtartása teljesen valószínűtlennek tűnik, de döntés még nem született, a Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko a Hungaroringen azt mondta, a nyári szünet után tekintik át a pilótakérdést.