Tibana egy kisváros és egyben egy közigazgatási egység Kolumbia középső részén, az Andok Keleti-Kordillerájának vonulatai között. Boyacá megyében fekszik, azon belül is a Márquez tartományban. Nekünk a világ másik vége, de úgy tűnik, a helyiek ott tudják, hogy lehet kamionokkal látványos “falunapot” összehozni. 

Van hétköznapi, gyors szlalom, de az igazi csemege a tolatás: a kamionvezetőknek hátramenetben kell precízen teljesíteniük egy bonyolult, 2,5 kilométer hosszú pályát, amely különböző akadályokat, szűk kanyarokat és szlalomszakaszokat is tartalmaz. A feladatok technikai kihívása kiemelkedő, hiszen a manőverezés közben nemcsak a jármű sértetlenségére kell ügyelni, hanem az időeredmény is számít.