Nagyobb teljesítmény, komolyabb hatótáv, gyorsabb töltés, kifinomultabb futómű, és jobb hangszigetelés. Ezt kapta a Lexus RZ az aktuális modellfrissítéskor. Plusz a csokornyakkendő alakú, nagyon menő kormányt is frissítették, amiben nincs mechanikus kapcsolat a kormány és a kormánymű között. Kipróbáltuk, mennyire más, mint amit megszoktunk. 

Valamikor 2022 tavaszán mutatta be a Lexus az első, már kifejezetten elektromos hajtásra tervezett modelljét, az RZ-t. Igaz, volt már korábban is tisztán elektromos Lexus, az UX, de azt még egy meglévő modellből faragták át úgy, hogy elektromos hajtással is készülhessen. Pár hete pedig Portugáliában találkozhattunk az RZ minden szempontból tovább finomított, 2025-ös változatával, ami valamikor ősszel kerülhet a kereskedésekbe. 

6 fotó

Külső

Bár műszakilag szinte minden porcikájában frissült a Lexus RZ, ez az autó külsején alig látszik meg. Egyedül a jelenleg meglévő kétféle kivitel mellé érkező harmadik, RZ 550e F Sport névre hallgató változat kasztniján vehető észre némi változás. Ezen az első alsó lökhárítón lévő díszlécek, a fék hűtésére szolgáló légebömlők és az első és hátsó légterelők, hátsó lökhárító kaptak új, a sportos hangulathoz jobban passzoló megjelenést.

Vagy rajongsz majd ezért a kormányért, vagy utálod 6

A méretek nem változtak, igaz, a külső dizájnja sem

A könnyített, 20 colos aerodesign alufelnik aerodinamikus műgyanta borítást kaptak, és az F-Sport modell spéci, fémes árnyalatú színt is kapott, amit Neutrino szürkének neveznek. Az F-Sport nélküli RZ viszont maradt olyan, mint volt, 4805 milliméter hosszú, 1895 mm-es széles, 1635 mm-es magas. Méretben ez a Lexus univerzumban az NX és az RX közötti térben helyezkedik el. Tengelytávolsága 2850 milliméter, ránézésre pedig egy alacsony építésű szabadidő-autót látunk, kupés tetőívvel, ha az RZ-t nézzük.

Videón az új Lexus RZ:

a videó a hirdetés után indul

Belső

Odabent sem találni forradalmi újítást, eltekintve a steer by wire rendszerű kormányzástól, amitől szinte zavaróan üresnek tűnik az utastér. Belseje príma anyagokból épül a hangulat otthonos, a kivitelezésbe lehetetlen belekötni. Ez a tevebarna belsős Lexus valami annyira jól összeválogatott autó lett, hogy szinte bele is bele lehetne költözni. 

24 fotó

A csendes utastér eddig is adott volt, de a Lexus ezt még tovább reszelte, és a hangszigetelés javítása mellett az autó belsejének vibrációit is csökkentették. Új padlóhangtompító anyagok kerültek például a hátsó ülések alá és extra hangszigetelést kapott a kalaptartó és a hátsó ajtók kárpitja is.  

Újdonság a több színben is elérhető hangulatvilágítás, amely mintákat is képes világítani, illetve az elsötétíthető panorámatető is. A kameraalapú belső visszapillantó ugyan nem a legpraktikusabb találmány, de tény, hogy előfordulhat olyan eset, amikor hasznos lehet. Jól használható a beltér is, de ez eddig is így volt.

Személy szerint hálás vagyok a 14 colos érintőképernyőre tapasztott tekerőgombokért, a műszerfalra helyezett igazi, napi kilométer-számláló visszaállító és a műszerfal-világítás szabályzó gombért. Apró dolgok ezek, amik segítenek abban, hogy ne ugorjon meg a vérnyomásod, ha valamit be kell állítanod egy autóban. 

Vagy rajongsz majd ezért a kormányért, vagy utálod 12

Jópofa megoldás a képernyőre tapasztott tekerőgomb

Klassz a különleges, szintén elektromos kilincs is, amivel egy mozdulattal nyitható az ajtó. Hüvelykujjal megnyomod a kapcsolót és azzal a mozdulattal már tolhatod is az ajtót. Persze ez is túl van biztosítva, ha zárlatos lenne, mechanikusan is működik, nem ejt csapdába az autó. 

Ülései kényelmesek, jó az oldaltartásuk és a kárpitnak is kellemesebb tapintása van mint egy pár hetes kiscicának. Van elegendő hely  a kisebb nagyobb útközben kéznél tartott holmiknak, pohárnak, bárminek. Az akár a sofőr és az utas felől is felnyitható könyöklő fedele figyelmes megoldás. Fedélzeti rendszerével csak felületesen ismerkedtünk, a tesztúton leginkább az előre beállított navigáció utasításait követtük csak. 

Vagy rajongsz majd ezért a kormányért, vagy utálod 13

Az irányváltó tekerőgombjánál ma már van kényelmesebb megoldás is

Láb- és fejtér a hátsó sorban is bőséges, amin még a gombnyomásra elhomályosítható – ilyenkor átlátszatlan tejüveggé válik – üvegtető sem ront sokat. Hiszen nem vesz el szintes semmit a belmagasságból. Csomagtartójának ajtaját villanymotor mozgatja, a mögötte lévő hely pedig 522 literes. 

Technika

Az eddig elérhető kettő helyett már három teljesítményszint is létezik a Lexus RZ-ből.  Nem maradtak változatlanok a korábbiak sem, ezek közül az elsőkerék-hajtású, egymotoros változat teljesítménye 204 helyett már 227 lóerő. A kétmotoros verzió kombinált teljesítménye az eddig 313-ról 380 lóerőre nőtt, a frissen érkezett csúcsmodell pedig 408 lóerős.  A villanymotorok állandó mágnesű szinkronmotorok, az akkumulátor pedig lítiumion, a korábbinál nagyobb, 77 kWh-s kapacitással.

Vagy rajongsz majd ezért a kormányért, vagy utálod 14

Már 22 kW-os a fedélzeti töltő

A korábbinál sokkal nagyobb tartományban tudja variálni a teljesítmény-eloszlást a Direct4 összkerékhajtási rendszer. Eddig 20:80 arányban tudta megosztani az erőt az első és hátsó kerekek között, ami a frissítés óta akár a teljes teljesítményt is képes a hátsó kerekek felé irányítani.

Utóbbi új vízhűtéses rendszert kapott, és szintén új az aksi előkondicionáló rendszere, amivel akár -10 fokban is 30 perc alatt gyorstöltéssel feltölthető az akkumulátor. Fedélzeti töltőjének teljesítménye is változott, az új RZ-ben már 22 kW az AC töltés maximuma, míg egyenáramról legfeljebb 150 kW-tal tölthetők az autó telepei. 

Vagy rajongsz majd ezért a kormányért, vagy utálod 15

A head-up display mutatja a legfontosabb információkat

Az RZ550e 4,4 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órára, az RZ500e-nek ehhez 4,6 másodpercre van szüksége, az elsőkerekes RZ350e pedig 7,5 másodpercre. A csúcssebességek 160 és 180 km/óra, ahol értelemszerűen az erősebbek mennek gyorsabban. Hatótáv tekintetében fordított a helyzet, a leggyengébb változat 568 kilométert (18 colos kerékkel) illetve 508 kilométert (20 colos kerékkel) megy el egy töltéssel.

Az RZ 500 e 500 és 456 kilométert tud, kerékmérettől függően, míg az 550e – ez csak 20 colos kerékkel érhető el – 450 kilométert megy el a WLTP-szabvány szerint mérve. 

Vezetés

Bár tele van érdekes és hasznos újításokkal az új Lexus RZ, valószínűleg mégis az érdekel mindenkit, hogy milyen vezetni ezzel a furcsa, mechanikus kapcsolat nélküli kormánnyal.

Vagy rajongsz majd ezért a kormányért, vagy utálod 16

Szórakoztató a One Motion Grip fantázianevű kormány

Kezdjük azzal, hogy a nemzetközi bemutatóra meghívott újságírók egy része nagyon berzenkedett ettől a megoldástól. Érdekes módon nem lehetett kor szerint csoportosítani a véleményeket, egyáltalán nem az volt a jellemző, hogy az újhoz nehezebben szokó öregek utálták, míg az elméletben rugalmasabb fiatalok pedig szerették. A vezetés utáni véleményeket hallgatva úgy tűnt, inkább fordított a helyzet. Szerintem például zseniális, de nyilván nem való mindenkinek.

Tény, hogy szokatlan, nagyon szokatlan vele az első pár perc. Különösen, ha azzal kezded, hogy szűk helyen navigálsz az autóval. Itt zavaró lehet, hogy alig fordítasz a kormánykeré… izé, kormánycsokornyakkendőn, és az autó máris úgy fordul, mint egy gokart. Az első métereken nem nehéz összetörni az autót, ha valaki megszokásból, magabiztosan, lendületesen indul el vele.

De valóban nem kell hozzá sok idő, hogy ráérezz, mennyivel szórakoztatóbb ezzel kormányozni. A mindkét irányban 200 fokot forduló kormányt sosem kell körbetekerni, a parkolások is gyorsabbak, kényelmesebbek vel és az utastérben is több hely marad. 

Vagy rajongsz majd ezért a kormányért, vagy utálod 17

Nem lehet rosszul fogni a kormányt

Persze van hátránya is, például sokkal kevesebb lehetőség van a változatos kormányfogásra. Például nem lehet hanyagul a kormány tetejét fogva – nincs neki ilyenje – 45 fokban bedőlve, a középkonzolra könyökölve vezetni. Bár ez a stílus amúgy sem a Lexus vásárlóira jellemző.

A másik izgalmas dolog a kormány mögötti irányjelző kar megtalálása. Na, ez már keményebb dió, mert az amúgy is picike pöcök együtt fordul a kormánnyal, ami elég szokatlan dolog. Körforgalomban a kifelé indexelés igazi kihívás vele, de okozhat máskor is meglepetést, amikor ott keresed, ahol lennie kéne, de semmi. Valószínűleg ezt majd tovább kell gyakorolni, de ez is feldolgozható cserébe a irtó menő formájú kormányért. Hasonlóan mozog az ablaktörlő bajuszkapcsolója is, a fényszórókapcsoló viszont a kormányra került, egy tekerős gombbal. 

Vagy rajongsz majd ezért a kormányért, vagy utálod 18

Ott a picike indexkar. Ami ráadásul még el is fordul a kormánnyal együtt

Így működik a steer by wire kormány:

a videó a hirdetés után indul

Biztonságos?

Szokás tartani azoktól a dolgoktól, amelyek így vagy úgy, de csak az elektronikától függenek. Itt sincs fizikai kapcsolat a kormány és a kerekek között, tehát ha nincs elektromosság, akkor lőttek a kanyarodásnak. Persze ezt a Lexus mérnökei is tudják, így a rendszer minden eleme többszörösen túlbiztosított, és külön tápellátás is rendelkezésre áll, ha az autó elektromos rendszere hibásodna meg. 

Emellett a repülésben már régóta nincs mechanikai kapcsolat a pilótafülke és az irányításért felelős alkatrészek között, ott is tisztán elektromos összeköttetésen keresztül jönnek mennek a parancsok, adatok. Mégsem mondja le senki a repülőutat azért, mert nincsenek bovdenek, hidraulika csövek a kormány és az irányításért felelős berendezések között. 

Te kipróbálnád a Lexus új kormányát?
Biztos, hogy nem, nekem legyen vas a kormány és a kerék között
40% (187)
Persze, szerintem nincs vele baj, és jól is néz ki
60% (283)

Ha ennyi nem győzött meg a mechanikus kapcsolat nélküli járművek biztonságáról, akkor itt további információkat találsz a rendszer működéséről és biztonságosságáról:

A motorteljesítmény és a menetdinamika lehengerlő – különösen az 500e és 550e modelleknél -, az autó agilis, fürge, gyorsan reagál arra, amit szeretnél tőle. És meg is adja. A mókás kormánnyal szinte minden szembejövő körforgalomban több karikát is mentünk, én nagyon élveztem ezt a kormányt, jól irányítható vele az autó, csak arra kell ügyelni, hogy ekkora tömeget előbb utóbb semmilyen futómű, abroncs páros nem képes az íven tartani. 

Vagy rajongsz majd ezért a kormányért, vagy utálod 20

Kis légellenállású felniket kapott a megújult RZ sportosabb változata

Futóműve ha lehet, még egy szinttel komfortosabb és okosabb, mint volt, és különösebb dráma nélkül képes kezelni az úthibákat a kisebb egyenetlenségtől a masszívan göröngyös földútig. Persze itt is, mint a külföldi bemutatók többségénél főleg sima, hibátlan minőségű aszfalton autózhattunk a Lexusokkal. Kabinja csendes, komfortos, semmiféle zaj nem érkezik a külvilágból menet közben. 

Költségek

Hogy mennyibe fog kerülni a 2025 őszére várható megújult, erősebb és nagyobb akkumulátoros Lexus RZ, arról egyelőre még nem tudni semmi konkrétat. 

Vagy rajongsz majd ezért a kormányért, vagy utálod 21

Más más hatótávra képes az autó 18 és 20 colos felnivel

 

Értékelés

Kényelmes, otthonos, csendes autó a megújult Lexus RZ, amelybe rengeteg olyan modern extra is belekerült, amit nem nagyon találni más autóban. Jó hatótávval, komoly menetdinamikával, korrekt, prémiumbelsővel, illetve a high-tech, különleges kormányával mindenki megtalálhatja benne azt, amiért szeretheti. 

Mellette – Ellene
 
  • Divatos forma
  • Csendes utastér
  • Egyedi kormány 
  • Komoly menetteljesítmény
  • Remek futómű
 
  • Nehezen elérhető indexkar / ablaktörlő

Szavazás

Hány pontot adnál az új Lexus RZ-nek?
átlag
7.69
szavazat
477
Hány pontot adnál az új Lexus RZ-nek?