Kiemelt ellenőrzéseket tartottak május elején az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) munkatársai a magyar-román határon. A minisztérium ellenőrei egy hétig Csengersima, Ártánd, Kengyeles, Gyula és Kéthalom határállomásokon voltak folyamatosan jelen, eseti jelleggel pedig Vállaj, Nagylak, Battonya és Nyírábrány átkelőknél dolgoztak.

Ebben az időszakban a Magyarország területére belépő külföldi árufuvarozó járműveket ellenőrizték, és összességében 165 millió bírságot szabtak ki a szabályszegőkre, többségében román rendszámú járművek üzembentartóira. Az ÉKM munkatársai hat nap alatt összességében 155 millió forintos bírságot szabtak ki a jogsértőkre, további tízmillió forintot lejárt tartozás címén szedett be a hatóság.

Az ellenőrök 361 jegyzőkönyvet vettek fel, ebből 58 alkalommal a lejárt tartozások rendezése érdekében. A mostani határellenőrzés tapasztalatai alapján a románok mellett leginkább a török, bolgár és lengyel árufuvarozókat kellett megbírságolni.

A feltárt szabálytalanságok jelentős részét műszaki jellegű, a menetíró készülékekkel kapcsolatos, illetve a gépjárművek tömeg- és mérettúllépéséből adódó szabálysértések képezték. Az ellenőrök kiemelt figyelmet fordítottak a fékberendezések, a gumiabroncsok és a járművek alvázainak állapotára, amelyekkel most is sok probléma adódott.

Bármilyen jellegű műszaki probléma esetén csak akkor mehet tovább a teherautó, ha a gépjárművezető a helyszínen elhárítja a hibát – például abroncsot cserél –, vagy ha erre nincs lehetőség, a hatóság munkatársai a legközelebbi szervizbe kísérik a járművet a bírság kifizetése után.

Most is sok probléma volt a túlsúlyos járművekkel, elsősorban a 3,5 és 7,5 tonna közötti teherautókkal. Ilyen esetben, ha a túlsúly tíz százaléknál kisebb, mint a megengedett össztömeg, a gépjárművel tovább lehet közlekedni a bírság megfizetése után. Ha viszont a tízszázalékos mértéket meghaladja, az üzembentartónak gondoskodnia kell a jármű tömegének, vagyis a rakomány súlyának a csökkentéséről még a helyszínen.

A műszaki hiányosságok és szabálysértések mellett sajnos a jogkövetési hajlandóság is meglehetősen alacsony bizonyos esetekben. Előfordul ugyanis, hogy a hatóság ugyan megtagadja a továbbhaladást, az ellenőrök munkaidejének lejártával ugyanakkor a gépjárművezető érvényes okmányok nélkül tovább közlekedik.