Az idei első negyedév végén 59 103 forint volt a személyautók kgfb-szerződésének átlagos éves díja, ami 3,1 százalékos növekedés az előző negyedévhez képest. A fővárosi autósok átlagos éves díja 84,9 ezer forint, ami több mint 30 ezer forinttal magasabb az ország többi részén jellemző 54,7 ezer forintos átlagnál.

Éves szinten 4,6 százalékkal emelkedett az országos átlagos éves díj, ezen belül a fővárosiak esetében 6 százalékkal, a fővároson kívüli szerződéseknél pedig 4,3 százalékkal. Az emelkedés nem éri el az időszak éves inflációját, egyúttal az infláció enyhülésével párhuzamosan a díjemelések üteme is mérséklődött – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kgfb-indexében.

A kárráfordítások tekintetében negyedéves alapon csupán 0,5 százalékos emelkedés látszik, miközben a kárkifizetések éves növekedési üteme – mérséklődést jelezve – is csak 1,1 százalékos volt.

Az MNB személyautókra számított korrigált kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 136 százalékon áll, kisebb emelkedést mutatva az első negyedévben. A szezonális év eleji megugrás idén mérsékeltebb, de az előző negyedéves csökkenés nem folytatódott.