A FlixBus alapvetően a nemzetközi távolsági buszos közlekedés terén számít ismertnek idehaza. A vállalatcsoportnak ugyanakkor van kötöttpályás érdekeltsége is, amely FlixTrain néven fut. Ez a cég nemrég bejelentette, hogy 2,4 milliárd euróért vásárol vonatszerelvényeket, valamint mozdonyokat. Ráadásul, mindezt újonnan. Az említett összeg jelenlegi árfolyamon számolva 968,62 milliárd forintnak felel meg.

Ezzel a stratégiai lépéssel a FlixTrain a gyors és megfizethető vasúti utazás iránti növekvő keresletre kíván reagálni. Az új vonatok beszerzésének célja a németországi és más európai országokban történő terjeszkedés előmozdítása. 

A németországi nagysebességű vasúti piac 2030-ig a 2021-es volumenhez képest várhatóan 45%-kal fog növekedni. Európa többi részén a piaci potenciál még nagyobb – 2023-ban mintegy 27 milliárd euró, évi 4–5%-os várható növekedéssel” – olvasható a vállalat sajtóközleményében. A FlixTrain tavaly negyven százalékkal bővítette a kínálatát, aminek köszönhetően jelentős utasszám-növekedést érhetett el.

5 fotó

Az új FlixTrain vonatok a Talgo 230-as műszaki platformjára épülnek és akár 230 km/órás sebességgel is képesek lesznek közlekedni. Akadálymentesített felszállási lehetőséggel rendelkeznek majd és utasterüket légkondicionálóval, wifivel, továbbá utastájékoztató berendezésekkel is felszerelik. A szerelvények vontatását Siemens Vectron gyártmányú mozdonyokkal fogják végezni.

A FlixTrain jelentős mértékű beruházását elősegítette, hogy az újonnan megalakult német kormány elismerte a vasútban rejlő hatalmas lehetőségeket és kötelezettséget vállalt a vasúti infrastruktúrába történő hosszabb távú beruházásokra, valamint a németországi pályahasználati rendszer reformjára. Várakozások szerint ezek a tervek további magánbefektetéseket szabadíthatnak fel a német vasúti ágazatban.

Jelenleg a regionális közlekedéssel való átfogó együttműködésnek köszönhetően mintegy 650 úti cél foglalható a FlixTrain járataival. 50 város pedig közvetlenül kapcsolódik a FlixTrain-hálózathoz.

A biztonsági övet bizony a távolsági buszon is javasolt becsatolni. Ha kíváncsi vagy rá, miért, akkor olvasd el ezzel kapcsolatos cikkünket!