Az egyesült arab emírségekbeli Mohammed bin Szulajmot 2021 decemberében választották meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökévé Jean Todt utódjaként.
A korábbi raliversenyző az elmúlt években – legalábbis az autósport területén – gyakran igen konfrontatív politikát vitt, az elmúlt időszakban pedig már egyenesen tekintélyelvű, az szervezeti átláthatóságot, az ellenőrizhetőséget szűkítő intézkedéseket vezetett be.
Bin Szulajm ugyan nem az igazán komoly, nagy múltú hagyományos tagszervezetek-klubok kedvence (sőt!) ám bizonyos intézkedéseivel számos kisebb súlyú, de szavazási szempontból egyenlő országok támogatását szerezte meg.
Az FIA-nál idén esedékes a tisztújítás, az elnök pedig mostanra megerősítette, amit sejteni lehet: újra elindul az elnöki posztért.
„Úgy érzem, három év (sic!) egy ilyen összetett szervezet, mint az FIA élén nem elég. Több időt szeretnék? Igen. Könnyű volt a dolgom? Sosem. Élveztem? Időnként. A lényeg, hogy újra indulok [az elnöki székért]” – nyilatkozta a Forma-1-es Monacói Nagydíj hétvégéjén a Reutersnek. „A tagszervezetek többségével már konzultáltam, kapcsolatban vagyok velük” – tette hozzá.
„Nagytakarítást végeztem, rendbe szedtem az FIA háztartását” – előlegezte a kampánytémát, utalva arra, hogy míg 2021-ben 4,7 millió eurós (1,9 milliárd Ft) veszteséggel, 2024-ben már 24 millió eurós profittal (9,7 milliárd Ft) zárta az évet a szervezet.
„Vannak itt tisztességes emberek, mára nem szúrnak hátba. Persze van negatív hozzáállás, mondják, hogy kiszámíthatatlan vagyok, hogy botrányos vagyok, de én nagy ívben teszek rá, mit mondanak vagy csinálnak, nekem csak a tagszervezetek számítanak. Én nagyon is elégedett vagyok, talán csak őket bosszantja a munkám” – folytatta.
Bár hivatalos megerősítés még nincs, úgy tűnik, a kétszeres ralivilágbajnok, négyszeres Dakar-győztes versenyzőlegenda, az F1-es pilóta édesapja, a 63 éves Carlos Sainz is bejelentkezik majd az FIA elnöki székéért. „Induljon csak! Ilyen a demokrácia” – mondta erről bin Szulajm.


