Egy „üres” hétvége után máris újabb triplával folytatódik a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság, jön az első európai forduló, az Emilia-romagnai Nagydíj.

Az imolai hétvégén azonban nem lesz ott egy fontos szereplő: a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff távol marad.

Bár Imola csak a hetedik versenyhétvége lesz a tervezett 24-ből, az 53 éves osztrák idén már másodszorra hagy ki fordulót: ezt megelőzően közelebbről nem tisztázott más elfoglaltság miatt nem utazott el a szuzukai Japán Nagydíjra. Az biztos, hogy a mostani kimaradás indokolt és érthető lesz, hiszen Wolff 23 éves fia, Benedict diplomaosztójára megy Los Angelesbe (Egyesült Államok).

Az első európai helyszínre szinte minden csapat komoly fejlesztésekkel érkezik, nem lesz ez másképp a Mercedesnél sem.

„Az európai szakasz kezdetével az előrelépésre koncentrálunk. Persze az F1-ben minden viszonylagos, a riválisok is fejlődni fognak. Érdekes lesz látni, ez hogyan érvényesül a pályán” – mondta a csapat futamelőzetesében a főnök.

Wolff fia kedvéért hagyja ki Imolát, ezzel viszont „második fia”, az újonc Kimi Antonelli hazai F1-es versenyzői bemutatkozásáról is lemarad. „A közeli [kb. 40 km – a szerk.] Bolognában nőtt fel, különleges esemény lesz ez számára” – mutatott rá a csapatvezető.

Hat fordulót követően a Mercedes-csapat 141 ponttal a konstruktőri bajnokság 2. helyén áll (McLaren – 246 p., Red Bull 105 p.), az eddig négyszer dobogóra álló George Russell 93 ponttal a 4. az egyéniben (az éllovas Oscar Piastri 131, a 3. Max Verstappen 99 pontot gyűjtött), míg Antonelli 48 egységgel a 6.