A Hyundai Motor a kaliforniai ACT Expón mutatta be felfrissített teherautóját, az üzemanyagcellás Xcient modellt. A névadáson nem gondolkoztak sokat, mivel a technikai faceliften átesett modell a New Xcient elnevezést kapta.

Ez a modell Európában is ismert, hiszen Svájc az elsők között vásárolt belőle, de később Hollandiába is eljutott. Sőt, nemrég a Bauma-kiállításon is kiállították Németországban. Nem akármilyen címmel büszkélkedhet, ez ugyanis a világ első szériagyártásban készülő hidrogéncellás teherautója. 2020 óta van gyártásban és eddig 13 országba szállítottak belőle a világon.

A hidrogéncellás teherautó az Egyesült Államokban is ismert, 2021 óta van intenzív tesztelés alatt Észak-Amerikában előre kiválasztott ügyfeleknél. A jövőjét illetően beszédes tény, hogy éppen a tengerentúlon jelentették be a felfrissített változatot. A Hyundai XCient Fuel Cell készülhet vontató, illetve merev alvázas teherautóként is. Ennek megfelelően 4×2-es vagy 6×2-es hajtásképlettel gördülhet le a gyártósorról.

3 fotó

Hajtáslánca lényegében változatlan, ugyanis továbbra is 350 kW teljesítményű elektromotorral, 180 kW összteljesítményű üzemanyagcellával, valamint 72 kWh kapacitású akkumulátorral készül. Ami viszont változott, az a hidrogéntartályok kapacitása. Korábban 32 kg-nyi hidrogéngázt volt képes szállítani a tartályaiban, most viszont már több mint a duplája is lehetséges (64 kg). Mindez annak köszönhető, hogy immáron 10 darab hidrogéntartállyal szerelték fel. Ezzel párhuzamosan a hatótávolsága is nőtt, mivel egy feltöltéssel 724 kilométert lehet megtenni vele a korábbi 400 kilométer helyett.

Ez olyan érték, amire már a flottabeszerzéssel és üzemeltetéssel foglalkozó szakemberek is felkapják a fejüket. Más kérdés, hogy mennyire fogja mindez meglágyítani a fuvarozók szívét. A Hyundai mérnökei mindemellett modernizálták a műszerfalat is, ugyanis a műszeregység, valamint a multimédia-rendszer is egy-egy 31 centiméter átmérőjű digitális kijelzőben testesül meg. 

Bővült továbbá az elérhető vezetéstámogató rendszerek száma is. Bár az elülső ütközésre figyelmeztető rendszer (FCA), az intelligens sebességtartó automatika (SSC), valamint az elektronikus fékasszisztens (EBS), továbbá a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDW) eddig is az alapfelszereltség része volt, mostantól ütközésre figyelmeztető asszisztenssel ellátott holttérfigyelő rendszerrel készül.