Rohamosan megnőtt az elmúlt hónapokban a járműrongálások száma a massachusettsi Rockportban. Március eleje óta, vagyis csak az alig elmúlt két hónapban több mint két tucat rongálást jelentettek, az esetek száma pedig egyre csak emelkedik – írja a Drive.
Szinte kivétel nélkül betört visszapillantó tükrökről számoltak be, viszont a helyi Facebook-csoportban már azonosították a feltételezhető elkövetőt. A meglehetősen pontos leírás szerint a tettes „45-60 centiméter magas, fekete és fehér ruhát visel, piros sapkával”: nevezetesen egy harkály okoz bosszúságot a helyi autósok számára.
Amíg erre nem derült fény, a legtöbb károsult csak találgatni tudott annak kapcsán, hogyan sérült meg az autójuk.

Így néz ki a kontyos feketeharkály, ami a massachusettsi Rockportban is rettegésben tartja az autósokat. (Illusztráció: jtstewartphoto/Getty Images)
A kontyos feketeharkályt egyébként Észak-Amerika – és Kanada – egyik legnagyobb erdei madaraként tartják számon. A sorozatos rongálás arra vezethető vissza, hogy már javában zajlik a varjú méretű madarak párzási időszaka, és egészen júniusig tart.
Addig a harkályok harciasan ragaszkodnak a kiszemelt területükhöz, és mindenre rátámadnak, ami visszaveri a fényt – így a tükrök sem ússzák meg. Nem fogják fel ugyanis, hogy a saját tükörképüket látják, ehelyett azt hiszik, hogy egy vetélytársukra akadtak.
Elsősorban azok érezhetik magukat veszélyben, akiknek nincs garázsuk. Ők kreatív módon próbálnak védekezni a harkályokkal szemben – míg sokan egyszerűen behajtják a tükreiket, vannak, akik táskákkal és sálakkal takarják le, tekintve, hogy mást nemigen tehetnek megelőzés gyanánt.
Mint arról a Vezess beszámolt, korábban egy gólya okozott hasonló kellemetlenségeket Szlovákiában:

