Nagyjából egy hónapja arról már beszámoltunk, hogy az állam jócskán megemeli február 1-től (többek között) a műszaki vizsga árát. Az időszakos vizsga alapdíja a jelenlegi 16 290 forintról 26 700 forintra emelkedik, személygépkocsik esetében.
Ez csak a hatósági díj, vagyis ha egy szerviz eddig 25-30 ezer forintot kért a műszakiért a hatósági díjjal és a vizsga előtti átvizsgálással együtt, akkor ez 2025-ben a hatósági ár emelése miatt hozzávetőlegesen 35-40 ezer forintba kerül majd. De van durván 250 ezer magyar járműtulajdonos, akik olcsóbban is megúszhatják a dolgot.
Egy korábbi, pontatlan fogalmazás miatt nem mindenkire vonatkozik a műszaki vizsga többletköltsége – szúrta ki a Hegylakók motoros lap. 2016-ban ugyanis módosították a rendeletet, ezért onnantól
a közúti közlekedési szolgáltatást nem végző személygépkocsik, a különleges felépítménnyel nem rendelkező kistehergépkocsik, valamint egyes pótkocsik (vagyis az egyszerű személyautók és furgonok) időszakos műszaki vizsgálata ezentúl csak külső, nem hatósági állomáson végezhető el.
Tehát a hagyományos személyautókat és furgonokat csak „maszek” műhelyekben lehet vizsgáztatni, az állami (NKH) vizsgapontokon nem. Mivel nem gépjárművek, hanem személygépkocsik szerepeltek a szövegben, ezért a weboldal megkereste a minisztériumot, hogy mi a helyzet a motorkerékpárokkal:
„Mivel a kétkerekű motorkerékpár az L3e járműkategóriába tartozik, így ez a korlátozás nem érinti, vagyis a motortulajdonosok bátran ellátogathatnak bármelyik NKH-állomásra”
– erősítették meg a minisztériumban. Ezt mi is alá tudjuk támasztani, ugyanis felhívtunk néhány NKH-állomást, és ugyanezt az infót mondták. Szóval motorkerékpárokat bátran lehet vinni hozzájuk időszakos műszaki vizsgára.
Az idei emeléssel a motorok vizsgadíja 4360-ról 7200 Ft-ra nő, egy „maszek” szerviz pedig 15-20 ezer forintos összeget kér a friss műszakiért, szóval ha spórolni akarsz, akkor nincs más dolgod, mint időpontot foglalni egy állami vizsgabázisra, és ott a 7200 forint befizetésével újabb két évre letudtad a műszakit.
Műszaki vizsga Magyarországon
Hazánkban a közlekedésben való részvételhez a gépjárműveknek kötelező gépjármű felelősség-biztosítással és érvényes műszaki vizsgával kell rendelkezniük. A műszaki vizsga megléte bizonyítja, hogy a járművet alkalmasnak találták a forgalomban való részvételre. Új személygépjárműveknél a műszaki vizsga Magyarországon négy évig érvényes. Használt autók esetén az első használatbavételtől számítva három naptári év a műszaki vizsga érvényessége. Az első használatbavételt követő 3 naptári éven túl a műszaki vizsga érvényessége 2 naptári év.
Van pár kivétel a fentiekhez képest: a taxikat évente, az oldtimereket pedig 5 évente kell műszakiztatni. Bizonyos átalakítások, például karosszériaszínezés esetén ismét szükségessé válhat a műszaki vizsga.
És azt tudod, hogyan úszhatod meg a műszaki miatti bírságot?

