Ugyan az idei eredmények alapján magától értetődő lenne, hogy a Red Bull elbúcsúztassa Sergio Perezt, ám a csapat kora nyáron – amolyan motivációs céllal – 2025-26-ra szóló szerződést kötött a mexikói pilótával.
A Red Bull teljes vezérkara a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után, hétfőn ült össze megvitatni a 2025-ös pilótakérdést, ám azóta sem derült ki, ki versenyez majd a négyszeres világbajnok Max Verstappen mellett jövőre.
A múlt héten a csapatfőnök Christian Hornertől, majd a 34 éves Pereztől is elhangzott „majd meglátjuk, mi lesz a legjobb mindenkinek” jellegű nyilatkozatok alapján sejteni lehetett, hogy komoly jogászkodás, pénzügyi alkudozás kellhet a mexikói elküldéséhez, és ezt látszik megerősíteni a holland Viaplay csatorna F1-es szakkommentátorainak megszólalása is.
„Számomra még nem egyértelmű a helyzet. Szerintem magától nem távozik, nem akar menni. Két lehetőség van: jövőre is marad, vagy komoly összeget tesz zsebre. A kérdés az, a kivásárlás merre viszi a sztorit” – magyarázta Kees Van de Grint.
„Úgy tudom, a kivásárlási összeg valahol 50 és 65 millió euró között lenne” – mondta a másik szakértő, Allard Kalff.
Van de Grint még „emelte a tétet”: „Szerintem még több, nekem 75 millió euró tűnik jó számnak. Kétéves szerződést kellene kivásárolni.”
Az átszámítva 20-23 milliárd forint közötti összegek elég hihetetlennek hangzanak, de érdemes megjegyezni, hogy a holland csatorna szakértőinek közvetlenebb rálátása lehet a Red Bull ügyeire – ne feledjük, a Viaplay Max Verstappen személyes támogatója, a csatorna logója ott virít a pilóta sapkáján is.
Van azért szerényebb becslés is: a 2016-os világbajnok, Nico Rosberg a brit Sky F1 adásában 16 millió eurós (6,5 milliárd Ft) összeget emlegetett.
Akármennyi is lesz a vége, minden bizonnyal fájni fog a Red Bullnak, ha mindenképp el akarják küldeni Perezt, de úgy tűnik, erre készülnek.
Az energiaital-gyártó neveltje, az idén a Forma-2-ben a 2. helyen záró Isack Hadjar ugyanis 2025-re nem szerepel eddigi csapata, a Campos felállásában, ami arra utal, hogy az F1-ben kap majd lehetőséget. A 20 éves francia kedden a Red Bullnál vezetett az abu-dzabi gumiteszten, de minden bizonnyal a Racing Bulls egyik autójába ültetik majd, onnan pedig vagy Cunoda Juki, vagy Liam Lawson léphet majd fel a nagycsapathoz.
A Red Bull-os pilóthelyzetet a Vezess Csapatrádió legutóbbi adásában is átbeszéltük, ha kíváncsi vagy, mint mondtunk erről és általában a szezonzáróról, kattints az alábbi cikkre!


