Attól, hogy kevesebb pénz marad közlekedésre, sokan épp annyira rá vannak utalva az autókra, mint addig is. A használt autók árnövekedése miatt az egykor félmilliós autók ma inkább egymilliósak, így ez a 800 000 – 1 000 000 forintos árkategória tekinthető ma a belépési küszöbnek egy nem özönvíz előtti, ma még vállalható passzív és aktív biztonságú autóért.
Ez nem azt jelenti, hogy a keresztszülők békalámpás Corolláját vagy apósod takaros G Astráját ne lehetne megcsípni családon belül ennél kevesebb pénzért, de a kéz alatt elkelő, meg sem hirdetett autókat nem érdemes összevetni azokkal, amelyek nem mennek el családon vagy baráti körön belül. Tehát maradjunk a szabadpiacról kiválasztható használt autók között.




Egymillióból vagy egymillióért?
De először azt kell eldönteni, hogy egymilliónk van a projektre vagy egymilliónk az autóra? Előbbi esetben ugyanis az autóvásárlás utáni kötelező tételeket és a szinte óhatatlanul adódó szervizkiadásokat le kell vonni a keretből. Az első szervizre és egy garnitúra gumira nagyjából 200 ezer forintot számoljatok a leggyakoribb, keresztmotoros és elsőkerék-hajtású átlagautóknál.
Ez akkor is elmegy a szűrők és folyadékok cseréjére, klímatöltésre, illetve új gyújtásalkatrészekre (gyertya, trafó, gyertyakábelek), ha nem szükséges rögtön a vezérlést cserélni, legyen az szíjjal vagy lánccal működő szelepmozgatás. A várható munkákról itt olvashattok részletesebben, a cikkben szereplő ársávokat viszont fejben toldjátok meg bőven a 420 forintos euró korában.
A kocsi névre vételével járó kiadásokat legalább fejben ki kell egészíteni a kötelező felelősségbiztosítás első díjával, aminek befizetésére maximum 60 napja van az autó üzembentartójának.
Egy 2005-ös, 103 lóerős 1600-as benzines autó átírási költségei
Eredetiségvizsgálat: 18 500 Ft
Vagyonszerzési illeték: 34 200 Ft (76 kW x 450 Ft)
Forgalmi engedély: 6000 Ft
Törzskönyv: 6000 Ft
—————————–
Összesen: 64 700 Ft
Vonzó alternatívaként körüljártuk már a Citroën Xsara Picassót, a Ford Fusiont, a Renault Mégane második generációját. Ha nem korrodált, akkor meleg szívvel ajánlható a Mazda 323 BJ és a Honda Civic hetedik generációja (EP1) is egymillióig, de akadnak más értelmes megoldások is. Az a lényeg, hogy ne kövessétek el az alábbi, a használtautó-vásárlást nagyban megnehezítő hibákat.
Mert így is épp elég nehéz ügy az egymillió forint alatt is elvihető autók közül kedvező alkatrészárú, nem túl öreg, biztonságos, praktikus belső terű és valamennyire szerethető autót találni. A metsző halmazok metsző halmazában fennmarad azonban néhány autó, köztük a Renault Modus, illetve – árban feljebb merészkedve – a 2008-as modellfrissítéssel bevezetett, 16,1 centiméterrel megnyújtott Grand Modus.
| Röviden – Renault Modus és Grand Modus | |
|---|---|
| Mi ez? | 2004 és 2012 között gyártott kis egyterű, egyetlen generációt ért meg. Helyét a Captur vette át. |
| Melyik motorral? | Bármelyik benzinessel vonzó, kellő belátással még a legtöbbször 75 lóerős, ritkábban 65-78-80 lóerős 1,2 16V is élhető. Az 1,4-es és az 1,6-os jobb, de többet fogyasztanak. |
| Mennyit ér? | Dízel Modus 600-700 ezer forinttól kapható, benzines motorral 750-850 ezer forinttól mennek felfelé alacsony, 170-250 ezer kilométeres óraállással. A nyújtott Grand Modus ára 1,1-1,2 millióról indul és 1,6-1,7 millió forintig ível, a Jóautókon ezek vannak fent a típusból. |
| Mi van helyette? | Például FIAT Idea, Ford Fusion, Honda Jazz, Lancia Musa, Opel Meriva A. |
Technikája a 2005-2012 közötti Clio III-mal közös, ami kedvező alkatrészárakat és kellően széles motorválasztékot jelent. A Modus ötcsillagos töréstesztje megnyugtatóan szilárd karosszériáról, illetve jól összehangolt légzsák- és övrendszerről tanúskodik.
2008-bban a modellfrissítéssel érkezett a 16,1 centiméterrel megnyújtott Grand Modus. Ez már egymillió feletti autó, de a rövidebb olcsóbb és az is jól variálható belül
A csupán 3792 milliméteres mikroegyterű belül remekül variálható. A hátsó üléspad sínen csúsztatható, az alapmodellekből kihagyott Triptic-ülésekkel két utasnak kényelmes helyet teremthetünk. Az alapesetben 198 literes csomagtér gyorsan, de csak 274 vagy 293 literig bővíthető.
Ha több hely kell, 305-410 literes csomagtartójú Grand Modus a megoldás, amelynek a hátsó lábtere is tágasabb. A Modus egyik különlegessége volt a kétfelé nyitható ötödik ajtó, bevezetésekor 50 000 forintért.
A csomagtérajtó alsó részét le lehet billenteni, mint a régi Miniben, a nagyobb rész felfelé nyílik. A kis nyíláson át a legszűkebb parkolóhelyen is be tudunk rámolni a csomagtérbe. Kortárs A Merivákkal, Ford Fusionökkel összevetve a Modus felszereltsége gazdagnak mondható, és elég sok van belőle a dupla napfénytetővel.
Extraként a csomagtérajtó alsó részét le lehet billenteni, a nagyobb rész felfelé nyílik. A kis nyíláson át a legszűkebb parkolóhelyen is be tudunk rámolni a csomagtérbe
Ötletes utastere és kezes méretei dacára itthon nagyon kevés Modus talált gazdára viszonylag magas ára miatt. Bár Nyugat-Európában sem volt népszerű, a használtautó-kínálatban leginkább külföldről behozott autók közül lehet választani. Mivel Ausztriában és Németországban is a 75 lóerős 1149 köbcentis négyhengeres volt a meghatározó, a hazai kínálatban is ebből találni a legtöbbet.
Ne kössetek mögé mélyszántó ekét, de a finoman működő négyhengeres sík úton elboldogul az autóval. Megbízhatósága és alacsony fogyasztása miatt ez a motor is vonzó, de sokkal élénkebb nála az 1,4-es 98 lóerővel, nem beszélve az 1,6-osról. A 111/113 lóerős, ritkában 88 lóerős négyhengeres hagyományos automatikus sebességváltóval is társítható. Az 1,2 TCe erős és jól is fogyaszt, érdemeihez mérten a turbófeltöltő és perifériájának hibalehetőségei arányosak.
Tologatható a hátsó üléspad, de a kisautókénál nagyobb csomagtere csak a Grand Modusnak lesz az ülések előrehúzásával. Izgalmas a Triptic hátsó ülés, ami háromszemélyes pad lehet, vagy két személynek kényelmesebb ülőhely
Azért is ajánlható a többnyire 650 ezer és 1,7 millió Ft között kínált Modus, mert korrózióvédelme nagyon alapos, sokkal jobban állja a rozsda támadásait, mint a Honda Jazz vagy az Opel Meriva. Ez olyan adu az autó fenntartási költségeiben és értéktartásában, amit hiba alulértékelni.
Ha valamelyik benzines nem indul vagy melegen nem indul be, akkor a motor felső holtponti jeladóját érdemes először ellenőrizni. Ha az önindítóval nem indul be a motor, próbáljátok a szívócsatornába juttatott féktisztítóval beindítani! Ha így beröffen, akkor az üzemanyag-ellátásban lehet a hiba, például a benzinszivattyúval.
Az 1,6-osokon az okoskerék, a vezérlési időket módosító vezérműkerék vagy VVT-kerék elhasználódását jelzi a ronda kerregő hang hidegindításkor. Jellemzően akkor, ha legalább egy éjszakát állt az autó indítás előtt, tehát legyetek ott az aznapi első hidegindításkor. Amikor kialakul az olajnyomás, a hang megszűnik, a javítás módja az okoskerék drága cseréje.
Ha szerencsétek van, akkor a vezérműtengelyen lévő rugós kitámasztó okozza, amit egyszerűen csak ki kell szedni és iktatni. A fenti videón meghallgathatjátok, hogy szól egy 14 éves Modus 1,6 okoskereke egy februári reggelen. Pár másodperc után elhallgat, mert addigra felépül az olajnyomás és a helyére tolja a ricsajozó alkatrészeket.
65 és 106 közötti az 1,5 literes dízelmotorok teljesítménye, alvázszám alapján kérdezzétek le Renault-márkaszervizekben, hogy van-e a kinézett autóban kettős tömegű lendkerék, amivel egy drága hibaforrás kiszűrhető.
Kortárs A Merivákkal, Ford Fusionökkel összevetve a Modus felszereltsége gazdagnak mondható és elég sok kapható belőle a dupla napfénytetővel
A középső verzió az ideális belőle 63 kW vagy 86 lóerős teljesítménnyel. Az 1,5 dCi parádésan takarékos gép, a dízel-javítóipar tud megoldást a vele adódó gondokra, de kockázatai miatt azoknak éri meg, akik sokat mennek vele, és az üzemanyagon visszajön egy-egy húzósabb szervizkiadás.
Ha nem Fusion és nem Modus, akkor Liana?
Én a saját egymilliómat most vagy egy Ford Fusionért vagy egy benzines Modusért adnám oda, ha napi járósnak keresnék strapabíró, de szerethető, kicsit azért érdekes használt autót, ám nem vagyunk egyformák, ezért más bevált típusokat is ajánlunk a racionális alapon választóknak.
Egy Suzuki Liana az a használati eszköz, ami azonnal indul, ha a puccosabb autók be is adják a kulcsot
Suzukiból több lehetőség is adódik, egymillió alatt minél észszerűbb családi autóként a Liana a legjobb választás. Igen, nekünk is van szemünk és esztétikai érzékünk, de amit az áráért nyújt, az erős ellenérv a formájával szemben. A szedánnál máris sikkesebb az ötajtós, amelynek csomagtere jól bővíthető az állítható dőlésszögű üléstámla lehajtásával.
A Liana erőssége a kis igényű és zokszó nélkül robotoló technikán kívül az utastér. Magas üléseire kényelmes a beszállás, a térkínálat igazán szellős. Hátul az ötajtós magasan ívelő teteje tágas fejteret enged, az első üléseket leghátra tolva is van elég lábtér magas embereknek
Egy Suzuki Liana az a használati eszköz, ami azonnal indul, ha a puccosabb autók be is adják a kulcsot. Amit nyújtani tud, azt mindig megadja. Ez a kiszámíthatóság és megbízhatóság megbocsáthatóvá teszi hibáit, például billegős futóművét.
Sokkal praktikusabb az ötajtós karosszéria, mint a limuzin, de sokaknak a szedán formája, a szeparált csomagtér miatt halkabban működő hátsó futóműve fontosabb érv
20 év körüli japán konkurenseikhez képest a Lianák korrózióvédelme alapos, kevésbé megkímélt autókon sem látni szétrohadó hátsó kerékíveket, lyukas küszöböket, rozsdától megroggyant rugótornyokat.
Elektronikája nem okoz zavart, egy-egy autóban a kormány szervoszivattyúja akadozhat, cserére szorulhat a lambda-szonda és elöregedhet a légszűrő gumicsöve. A benzinesek közül inkább az 1,3-ason adódhat katalizátorhiba, erre gyanakodhatunk, ha nagy fordulaton és nagy gázon rángatni kezd a motor.
Összesen 40 autóból áll a cikk írásakor a használt Suzuki Liana kínálat, legalábbis ennyi van a cikk feltöltésekor a Használtautón. Félmillió forinttól felfelé a 90 lóerős 1,3-as benzinesekből van viszonylag sok, a 107 lóerős 1,6-os ritkább, a 90 lóerős és 1,4-es dízel még ritkább. 1,4 millió forint körül mozog a legtöbbre tartott autók alku előtti ára. Erről az árához képest nagyon hálás és dicséretesen szolgálatkész autóról itt olvashattok részletesen.
Vannak megkímélt Lacettik, Nubirák
Egykor nagyon népszerű volt újonnan a Daewoo Nubira illetve a Dawoo és a Chevrolet Lacetti, így használtan is van belőlük kínálat. Azért a sok név, mert a General Motors 2004 őszén nagy ívű marketingakcióban átnevezte dél-koreai belépőmárkáját Chevrolet-re, a lépcsőshátú Nubira pedig a Lacetti nevet vette át az ötajtóstól és a kombitól.
Vannak 500 ezer forintos használt Chevy Lacettik is, a kínálat zöme a 650-850 ezer forintos ársávban vár új tulajdonosra. A 80-110 ezer kilométeres benzinesek irányára lehet 1,2-1,4 millió Ft is
Jó árukon kívül olasz formatervük is kellett a sikerhez, az ötajtós az Italdesign, a négyajtós a Pininfarina műhelyéből került ki 2004-ben. A Lacetti, illetve a Nubira motorkínálatából leginkább az 1,4 literes benzines jön szóba, amely tompa, kellemetlenül lustán felpörgő motor, viszont sokkal kevesebbet fogyaszt a hasonlóan lomha benyomást keltő 1,6 és az 1,8 literes benzinesnél.
Aránytalanul magas fogyasztásuk és várható szervizköltségük miatt a kétliteres dízelek is kerülendők, a benzinesek üzemanyagköltsége viszont hatékonyan mérsékelhető autógázszett beépítésével, ahogy azt igen sok LPG-s Lacetti és Nubira taxi bizonyította hazánkban kilométerek százezrein át.
Sajnos kombiból nincs 1,4 literes, de az ötajtós mindössze 275-1045 literes csomagterénél többre vágyóknak ott a limuzin vagy a 400-1410 literes csomagtartójú kombi.
Hátul az ötajtós Lacetti is tágas, de rendes csomagtere csak a szedánnak és a kombinak van. A ferdehátúé csak 275 literes
A költségesebb hibák között az olajat folyató kormánymű cseréje említhető, a használt Nubirák és Lacettik megállni többnyire a hűtőfolyadék elfolyása miatt tudnak, ha eldurran egy vízcső, ez azonban könnyen javítható. A karosszériát elsősorban a küszöböknél fenyegeti rozsda, a kerékjárati ívek viszont védettek az ázsiai standardhoz képest.
A Lacettik és Nubirák egyik fő erénye az elsődleges alternatívaként dicsérhető Nissan Almerával közös. Sok idős ember vette mindkettőt újonnan, akiktől keveset futott, a kuplungot leszámítva jó állapotban megőrzött autók kerülhetnek elő vidéki garázsokból.
Összesen mintegy 80 Nubira és Lacetti keres gazdát a HaHun, vannak 500 ezer forintos használt Chevy Lacettik is, de a kínálat zöme inkább a 650-850 ezer forintos ársávban vár új tulajdonosra. A 80-110 ezer kilométeres benzinesek irányára elérheti az 1,2-1,4 millió forintot.
Szinte darabra ugyanannyi autó keres gazdát a 94 lóerős 1,4-es és a 109 lóerős 1,6-os motorral. A Spritmonitoron 8,11 liter az egy-négyes és 8,26 l/100 km az ezerhatos átlaga
Szinte darabra ugyanannyi autó keres gazdát a 94 lóerős 1,4-es és a 109 lóerős 1,6-os motorral. A Spritmonitoron 8,11 liter az egy-négyes és 8,26 l/100 km az ezerhatos átlaga, de anno a tesztautókat vezetve mi nagyobb különbségeket mértünk.
A kategóriatársaknál jellemzően jóval magasabb fogyasztásuk miatt egy használt Daewoo Nubira vagy Chevrolet Lacetti azoknak jó választás, akik nem járnak nap mint nap autóval, inkább hosszabb távú utazásokra veszik elő a család autóját. A többletfogyasztás főleg városi forgalomban jelentős, egyenletes tempóval messzebbre utazva kevésé kiugró, és egy évente 5-10 ezer kilométert futó autónál a tartás és egyszerűen javítható technika fontosabb lehet az üzemanyagköltségeknél.
vannak még ígéretes használt autók egymillió alatt, például a Citroën Xsara Picasso, a FIAT Idea, a Ford Fusion és korrózió nélkül a Focus I, ha nem rozsdás, akkor a Mazda 323 BJ és a hetedik generációs Honda Civic is, az EP1. Ott az Opel Astra G, a Škoda Fabia első generációja is
Nehéz dönteni? Megpróbálunk segíteni
A Vezess használt autós rovatában sok más autóról olvashattok típusbemutatót a legjellemzőbb hibákkal, tippeket találtok profi autókereskedőktől és autószerelőktől. Vannak köztük az egymilliós határig ajánlható más autók is, amilyen a Nissan Almera második generációja vagy a 2000 és 2007 közötti Škoda Fabia. Ebből a rovatból megnyitható a Vezess Értékbecslő videósorozat is, 150 ezres és nagy értékű használt autók átvizsgálásáról, kipróbálásáról és állapotfelmérésük eredményéről.














