Ha már a véleményét kérdezik, Walter Röhrl szívesen elmondja: a kétszeres WRC-bajnok nemrég Sebastian Vettelt osztotta ki, rögtön utána pedig egy másik honfitársáról is elmondta a véleményét.
Röhrl is azok közé tartozik, akik szerint Mick Schumacherből hiányzik az édesapja tehetsége. “Nagyon úgy tűnik, hogy nincsenek olyan kimagasló képességei, mint az apjának” – mondta Röhrl, aki szerint a neve is akadályt jelent Mick számára.
“Michael Schumacher a karrierje elejétől kezdve az élmezőnyben volt. Ezzel a vezetéknévvel mindenki azt várja, hogy Mick is igazi szupersztár legyen. Ez egy kemény és súlyos teher.”
Miközben Schumacher még nem szerzett idén pontot, a csapattársa, Kevin Magnussen már 15-nél jár. “Ez is csak extra nyomást jelent számára, és a csapaton is belül is okoz némi feszültséget.”
