2007.07.02. 08:00

Szöveg: Földes Attila

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Új családtag Koreából

Vezettük: Hyundai i30 1,6 CRDi, 1,4 CVVT

Kulcsszavak: Koreai, Kia Cee'd, Hyundai, i30
A koreai munkatempóhoz hasonlóan, időben szorosra és bőségesre sikerült program keretében mutatta meg a világnak a Hyundai legújabb modelljét, az i30-ast. Ellentétben a világ minden tájáról idesereglő újságírókkal, mi magyarok inkább az olcsóbb modellekre koncentráltunk, így az 1,4 literes benzines és az 1,6-os dízelt próbálgattuk. A kétliteres benzinest, automatikus váltót inkább meghagytuk nekik.

Feketén fehéren

Gyorsan álljunk is meg a névnél. Az "i" ebben az esetben az "inspiration" szó elejéről érkezik, de a sajtóanyagban potencális "i" donorokként említik még az innováció, és az integritás szavakat is.

A jövőben a cégnél ezt a névadási metódust fogják bevezetni, ennek szellemében a 10-es a legkisebbeket, a 20-as a kicsit nagyobbat jelöli majd és így tovább. Állítólag 50-ig megy majd a számsor, amely még rengeteg tartalékot rejt magában.

Kinek kell majd?

A Hyundainál az i30-as célközönségét a 35-50 év közötti korcsoportban határozták meg, és közülük is inkább a férfiakra számítanak, mint a nőkre. Úgy gondolják, majd menedzserek fognak i30-cal furikázni, persze nem az úgynevezett top-típusúak, hanem csak az olyan egyszerű, mezei menedzserek. Szakértők még azt is belőtték, nagyjából havi 2600 eurós (640 ezer forintos!) fizetés mellett gondolkodik el valaki igazán az i30 vásárláson.
Lehetne karakteresebb


A focirajongókat pedig azzal próbálja megfogni a Hyundai, hogy a legutóbbi foci vb-hez hasonlóan a jövőben is rengeteg pénzt költ majd a gyár erre a sportágra.

Mennyi is?

Persze hogy az ötajtós kivitel mellett hamarosan készül majd belőle teherhordó változat is. A kombira ugyan még a Frankfurti Autókiállításig várni kell, így azt csak 2008 tavaszától lehet megrendelni, de egyelőre az ötajtós árán is töprengenek az okosok. Konkrétumokat nem tudtunk meg, csupán annyit árultak el, hogy jó alaposan megnézik a Kia C'eed árcéduláját, majd utána egy ahhoz nagyon hasonlót aggatnak az i30-asra is.

Jó a feneke

Forma

Igaz, a C'eed-re büszkék is lehetnénk egy kicsit, - hiszen mégiscsak egy honfitársunk fejéből pattant ki a formaterv - de valahogy az i30-as vonalai bátrabbnak tűnnek. Volt, aki szerint az 1-es BMW-re hasonlít az új dél-koreai. Hát, ha figyelmesen nézzük, itt-ott felfedezhetünk némi hasonlóságot.

Formájában, méretében egyaránt a Kia C'eed-re hajaz igazán az i30-as, ami egyáltalán nem véletlen. Mindkét autó motorja, padlólemeze, főbb szerkezeti elemei szinte azonosak. A Hyundainál kicsit hozzányúltak a futóműhöz, amit hangyányit lágyabbra, komfortosabbra hangoltak, mint a Kiánál. Ebben a szellemben tervezhették a könnyűre sikerült kormányzást is, a fékeknél viszont más a helyzet. Ez határozottan működik, csak az adagolásához kell egy kis rutin. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gy?jteményemb?l sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Renault sportkocsi 400 lóerővel BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó