2007.03.23. 16:14

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Elképesztő dízel a BMW-től

hirdetés


Ismét kiemelkedő dízelmotorokat készített a BMW, ezek a 2,0 literes blokk új változatai. A sorozat leggyengébb tagja 143 lóerős (300 Nm) lesz, míg az erősebb, a korábbi 163 helyett már 177 lóerőt (350 Nm) présel ki magából. A fejlesztés során a motorok tömegét sikerült 17 kilóval csökkenteni, most 152 kilogramm.

Mindez azonban semmi az új csúcsváltozathoz képest. Egyelőre nem tudni, 25d, vagy 2,0sd néven készül el a motor, de biztos, hogy annál is az 535d-ben, illetve az X3-ban is használt kettős feltöltésű rendszert alkalmazzák majd.

Ennek lényege, hogy egy kisebb és egy nagyobb turbót kapcsolnak a motorhoz. Alacsony fordulaton a - könnyen felpörgő, ezért a turbólyukat minimálisra csökkentő - kisebb töltő dolgozik, míg magasabb fordulatszámon a nagyobb mennyiségű levegőt a méretesebb turbó tolja a motorba.

Az eredmény hathengeres testvéréhez képest is kiemelkedő, az 1995 köbcentis blokk 204 lóerőt tud. Nem mellékesen pedig 2000-es fordulatszámnál eléri a nyomatékgörbe csúcsát, ami 400 Newtonmétert takar. Ez azt jelenti, hogy a benzineseknél is kiemelkedő 100 lóerő/liter arányt is átlépi.

Vélhetően megvan a 2007-es Év Motorja-díj egyik győztese, egy másikat azért adnánk az M3-as új V8-asának is.

Tavaly a világon eladott BMW-modellek több mint 40 százalékát már dízel erőforrás hajtotta. 2008-ban pedig a BMW az amerikai piacon is megjelenik dízelmotorjaival.

Nem véletlen, hogy 2007 tavasza és 2008 decembere között 14 millió eurós beruházással bővíti steyri gyárának dízelfejlesztő részlegét a BMW. A fejlesztőközpontot dr. Anisits Ferenc alapította, aki megalapozta a BMW dízelmotorok hírnevét, hiszen 15 új dízelmotor konstrukcióját dolgozta ki.

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

Így kínozza saját gyermekét egy autógyártó

1 | 1

Sárfürdő, sós víz, párakamra, utána pedig lehet nézni, hol üt ki a rozsda

60 km/órás sebességgel nekirohanni egy 140 mm magas járdaszegélynek, egy hónapon át megállás nélkül nyolcasok a tesztpályán, ...

F1: Betiltják Räikkönen sisakját?

172 | 3

Räikkönen megint James Huntra emlékezik

A Monacói Nagydíjra idén is sok pilóta állt elő egyedi sisakfestéssel - halott legendák, csillogás, szerencsejáték, akad minden, ...

Merjünk defekttűrő abroncsot venni?

1 | 1

Szakértőink ezúttal is segítenek választ találni olvasóink égető kérdéseire. Utánajárunk a defekttűrő abroncsoknak, autót választunk egy kezdő sofőrnek, valamint az is kiderül, milyen kártérítést kaphatunk, ha új autónk összetörik.

Szakértőink ezúttal is segítenek választ találni olvasóink égető kérdéseire. Utánajárunk a defekttűrő abroncsoknak, autót választunk ...

F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a FerrariVideó

5

A Monacói Nagydíj második szabadedzésén is Nico Rosberg volt a leggyorsabb, mögötte csapattársa, Lewis Hamilton és a két Ferrari-pilóta ...

F1: Räikkönen a Red Bullhoz? Logikus!

2

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint logikus lépés lenne honfitársa, Kimi Räikkönen számára, ha 2014-re a Red Bullhoz ...

Még többet innen: king of the Road › | forma-1 › | magazin ›

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

Majdnem-Golf, irdatlan csomagtartóval

Az új Skoda Octavia legerősebb, legdrágább dízelváltozatát teszteltük. Extráival együtt bőven nyolcmillió feletti a listaár, de nem túlárazott a piacon a kocsi

Nyilván egy nyolcmilliós ©kodától nem vártuk, hogy nem lesz jó, de azt sem, hogy ennyire jó lesz. Ha nem is annyira, mint egy Golf.

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Űber-Golf a Nürburgringen F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a Ferrari Opel-fricska a VW giga-találkozóján Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással F1: Senna, Monaco igazi királya - videó
A Lemezárúgyár legszebb darabjai!

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó