Piros, sárga, zöld. Ma már annyira természetes része a közlekedésnek a jelzőlámpa, hogy különösebb figyelmet csak akkor kap, amikor túl sokáig mutat pirosat, vagy sárgán villog. Az első ilyen berendezés azonban nemcsak egészen máshogy nézett ki, mint a mai lámpák, de meglehetősen rövid pályát futott be.
A világ első közúti forgalomirányító fényjelzőjét 1868. december 9-én állították üzembe Londonban, a parlament közelében.
Mindez ráadásul jóval azelőtt történt, hogy az automobilok ellepték volna az utakat. Akkoriban London forgalmi problémáit gyalogosok, lovas kocsik, omnibuszok és különböző fogatok tömkelege okozta.
Már az autók előtt is óriási volt a dugó
A 19. század közepére London belvárosának forgalma már komoly problémát jelentett. Westminster különösen nehéz terep volt: a parlament környékén rengeteg gyalogos próbált átjutni a folyamatosan érkező lovas kocsik között.
A korabeli rendszer nagyjából annyiból állt, hogy rendőrök álltak az úttesten és kézmozdulatokkal próbálták irányítani a forgalmat. Egy 1868-as brit újság akkor arról írt, hogy a gyalogosok biztonsága lényegében egy rendőr karján és gesztikulációján múlik.
Ezen szeretett volna változtatni John Peake Knight, aki vasúti szakemberként jól ismerte a korabeli vasúti jelzőrendszereket. Az ötlete pofonegyszerű volt:
ha a vonatoknál működik a szemaforos irányítás, miért ne lehetne valami hasonlót az utcán is használni? Így született meg a közlekedési lámpa őse.
Tudtad? Magyarország első közlekedési jelzőlámpáját 1926. december 23-án helyezték üzembe Budapesten, a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében, vagyis a mai Blaha Lujza térnél. Itt egy fotó róla.
Nem egészen úgy nézett ki, mint manapság
A szerkezet nagyjából hat méter magas volt, és inkább hasonlított egy vasúti jelzőre, mint egy mai közlekedési lámpára. Napközben mozgatható szemaforkarok jelezték, mikor lehet továbbhaladni, illetve mikor kell megállni.
Fotó: SSPL/Getty Images
Éjszaka azonban már fényjelzéseket használtak.
A berendezés tetején piros és zöld színű, gázzal működő lámpák kaptak helyet. A rendszert nem automatika vezérelte: egy rendőr állt mellette, és kézzel kezelte a mechanikát.
Mai szemmel furcsán hangzik, de maga a piros-zöld logika már ekkor megjelent.
A városi rendőrség ráadásul komolyan készült az új rendszer bevezetésére: korabeli beszámolók szerint tízezer tájékoztató füzetet osztottak szét Londonban, hogy a kocsisok és a gyalogosok tudják, mit jelentenek az új jelzések.
Kezdetben úgy tűnt, működik, a sajtó is arról számolt be, hogy a kocsisok a vártnál sokkal fegyelmezettebben engedelmeskedtek a jelzéseknek. Már az is felmerült, hogy London más forgalmas pontjain is hasonló szerkezeteket állítsanak fel.
Aztán jött a gáz…
1869 januárjában gázszivárgás alakult ki a szerkezetnél. A kiszivárgó gáz felhalmozódott az üreges oszlopban, majd begyulladt.
A közlekedési lámpa felrobbant.
A berendezést éppen kezelő rendőr súlyos égési sérüléseket szenvedett az arcán. Egyes beszámolók szerint az áldozat belehalt a sérüléseibe. A The Times tudósítása szerint a bajt már érezni lehetett előre, szó szerint, hiszen a lámpa körüli folyamatosan gázszag volt.
A baleset után a hatóságok elengedték az ötletet. A jelzőberendezést leszerelték, London pedig visszatért ahhoz, hogy a forgalmat rendőrök irányítsák. Évtizedek kellettek, mire újra megpróbálták.
A robbanás nem magát az alapötletet temette el, csak ezt a megvalósítást. Az elektromosság terjedésével a 20. század elején az Egyesült Államokban kezdtek újra kísérletezni fényjelzésekkel. 1914-ben az ohiói Clevelandben már elektromos, piros-zöld jelzőlámpát állítottak üzembe, később pedig megjelent a háromszínű rendszer is.
Nagy-Britanniába az elektromos közlekedési lámpák csak jóval később tértek vissza: Londonban 1925-ben jelentek meg ilyen jelzőberendezések.
Kövesd a Vezess.hu-t a Google hírekben!
