Az Egyesült Államok Irán ellen vívott háborúja hozta meg az USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó eddigi leghosszabb bevetését. A Nimitz osztályú nukleáris hajtású hatalmas hajó 286 tengeren töltött nap után kötött ki Thaiföldön, a tengeren töltött hosszú időről pedig kívülről is látható jelek árulkodnak.

13 fotó

A hajótest orr és tat között végig jól látható korrózió jeleit mutatja a képeken, a sós tengervíz nem kíméli az Egyesült Államok katonai egységeit sem.

Pont erre hívta fel a figyelmet a CNN által megkeresett szakértő, Carl Schuster, az amerikai haditengerészet volt kapitánya.

„A vízvonal környékén keletkező rozsda nem szokatlan egy hajónál, ami 60 napnál hosszabb ideig van bevetésen a nyilt óceánon. Annak alapján amit láttam nagyjából egy hónapig tartó karbantartási munka lesz a korrózió eltüntetése” – nyilatkozta.

Mert ez nem olyan apró beavatkozás, amit csak úgy, bevetés közben el lehet intézni. A karbantartó személyzetet le kell engedni a vízvonalhoz, ahol a felület megfelelő előkészítése után két réteg alapozót, majd két réteg klasszikus „anyahajó” szürke festéket visznek fel a felületre.

Így néz ki 286 nap bevetés után a világ egyik legerősebb hadihajója 7

Szeptember másodikán készült a fotó, a hajótesten jól látszik a korrózió. Fotó: ANTHONY WALLACE / AFP

A hajóval kapcsolatos korábbi hírek alapján a rozsda talán a legkisebb gond. A Guardian írása szerint több matróz is megpróbált a bevetés időszakában a vízbe ugrani, miközben a hozzátartozók tarthatatlan életkörülményekről és végletesen kimerült katonákról számolnak be.

Úszó erődváros

Az USS Abraham Lincoln méretei alapján már önmagában is nehezen felfogható szerkezet. A Nimitz-osztály ötödik tagja 333 méter hosszú, vagyis nagyjából három futballpályát lehetne egymás mögé fektetni rajta. Repülőfedélzete a legszélesebb pontján közel 77 méteres, területe mintegy 18 ezer négyzetméter, teljes terheléssel pedig körülbelül 97 ezer tonnát nyom. Mindezt úgy is képes 30 csomó, vagyis több mint 55 km/órás sebességgel mozgatni, hogy egy kisebb városnyi ember dolgozik rajta.

Így néz ki 286 nap bevetés után a világ egyik legerősebb hadihajója 8

a Lincoln fedélzetéről indított F-35C-k 2024 novemberében hajtották végre a típus történetének első harci csapásait. Fotó: ANTHONY WALLACE / AFP)

A hónapokig tartó bevetésekhez két atomreaktor termel energiát, ezzel több mint húsz évig működhet a hajó új nukleáris üzemanyag nélkül. Ettől persze a hajó még nem válik korlátlan hatótávolságúvá, hiszen az ötezer ember számára élelmiszer, a repülőgépekhez pedig kerozin, fegyverzet és alkatrész kell. Maga a hordozó azonban hónapokon keresztül képes folyamatosan haladni anélkül, hogy a hajtás miatt kikötőre lenne szüksége.

A támadóerő gerincét F/A-18E/F Super Hornet vadászbombázók és az ötödik generációs, alacsony észlelhetőségű F-35C Lightning II-k adják.

Egy ilyen hajó, képviseljen bármekkora elrettentő erőt, nem kószál egyedül. Az Abraham Lincoln egy teljes hordozó-harccsoport központja, amelyhez légvédelmi és rakétavédelmi feladatokra alkalmas rombolók és más hadihajók is tartoznak.