Menet közben alagutakon áthajtani legfeljebb csak azért lehet izgalmas, mert Magyarországon ritkán találkozni velük. Az M6-oson, illetve az M85-ösön épült pár, meg a Lánchíd budai oldalán is van egy rövidke, és ennyi. Változatosabb domborzattal rendelkező országokban persze más a helyzet, de emiatt nem is nagy kaland egy alagút.

Norvégiában is szép számmal vannak alagutak, és a monotonitás problémaköre fel is merült, amikor a világ leghosszabb közúti alagútja, a Lærdal megépült. A 24,51 kilométer hosszú, Oslo és Bergen kompmentes összeköttetését lehetővé tevő építmény 1995 és 2000 között készült el, és sajátos megoldással igyekeztek feldobni.

Az alagutat ugyanis négy részre osztották, hat kilométerenként pedig nagyobb belső parkolókat alakítottak ki. A belső világítást mindenhol fehér fényekkel oldották meg, kivéve ezeknél a parkolóknál, ahol a falak kéken ragyognak, kiegészítve egy kis sárgával. Utóbbi a felkelő napot szimbolizálja. A látvány szebb, mint amilyennek leírjuk, nézd meg galériánkban:

Földöntúli látványt kínál a világ leghosszabb autós alagútja 2
Földöntúli látványt kínál a világ leghosszabb autós alagútja 3
Földöntúli látványt kínál a világ leghosszabb autós alagútja 4
Földöntúli látványt kínál a világ leghosszabb autós alagútja 5
Földöntúli látványt kínál a világ leghosszabb autós alagútja 6
6 fotó

A rekordhosszú alagútban 80 km/órás sebességkorlátozás van érvényben, így megállás nélkül kb. 18 perc alatt lehet végiggurulni rajta. Ez szinte mindig össze is jön, ugyanis hiába része egy fontos útvonalnak, így is csak napi mintegy 2100 jármű veszi igénybe.