Néha felbukkan a piacon egy-egy autó, ami nemcsak a rekordokat dönti meg, de a játékszabályokat is teljesen átírja. Bár a gyártók folyamatosan faragják a másodperceket a jobb, gyorsabb és ütőképesebb modellekkel, ritkán, de előfordul, hogy egy autó akkorát ugrik előre, hogy az iparágnak egy évtizedre van szüksége a felzárkózáshoz. A McLaren F1 pontosan ilyen volt.
Ez a legenda azonban sosem született volna meg a megfelelő segítség nélkül: kellett hozzá a BMW, amely a zseniális motorblokkot szállította, és a Goodyear, amely megalkotta azt a specifikus abroncsot, ami nélkül az F1 sosem érte volna el soha nem látott végsebességét.
Egy legendás elme mérnöki csodája
Az F1 a zseniális mérnök, Gordon Murray agyszüleménye volt, aki a Forma-1-ben eltöltött évtizedek után a világ legütősebb sportautóját akarta megalkotni. Murray és csapata több fronton is úttörő munkát végzett.
A legimpozánsabb mérföldkő azonban az 1993-as végsebesség-rekord volt: a hitelesített eszközök 386,4 km/órát mutattak. Ez a csúcs 12 éven át megdönthetetlen maradt, mígnem 2005-ben a Bugatti Veyron át nem lépte a 407 km/órá határt.
A szívómotorok máig koronázatlan királya
A történelmi hűség kedvéért tegyük hozzá: a Bugattinak a trónfosztáshoz négy extra hengerre, négy plusz turbófeltöltőre és két további hajtott kerékre volt szüksége. Ennek fényében nem meglepő, hogy a világ leggyorsabb szívómotoros autójának rekordját a mai napig a McLaren tartja. Ám ez a cím is elérhetetlen lett volna egy olyan speciális Goodyear abroncsgarnitúra nélkül, amelyet gondos munkával arra terveztek, hogy ezen a brutális tempón se essen cafatokra.
Murray nem a nyers számokat üldözte; ő a valaha volt legjobb vezetési élményt akarta megalkotni, amihez az autó minden egyes apró részletének tökéletesnek kellett lennie. Ezért ragaszkodott a következőkhöz:
- szívó BMW V12-es motor (mely literenként több mint 100 lóerőt adott le)
- hatsebességes kézi váltó
- Szervokormány hiánya
- Blokkolásgátló hiánya
Ilyen csomaghoz piszok jó gumik kellettek,
Az első „Eagle F1” születése
Amikor a gumiválasztásra került a sor, a tökéletesség iránti mánia nem lankadt, a Goodyear pedig állta a sarat. Kifejezetten a McLaren F1-hez fejlesztettek egy dedikált abroncsot – ekkor használták a történelemben először az Eagle F1 nevet. A Goodyear és a McLaren a nulláról, közösen tervezte meg a gumit: a méretektől kezdve a gumikeverékig mindent alaposan átrágtak, hogy maximalizálják az autó teljesítményét.
Az elöl 235/45 ZR17, hátul 315/45 ZR17 méretű gumikat repülőgépipari minőségű magnéziumötvözetből öntött, egyedi OZ Racing felnikre húzták. Az Evo magazin korabeli beszámolója szerint az együttműködés olyan szoros volt, hogy a McLaren az abroncsot egyenesen az autó rugózásának, kezelhetőségének és kényelmének szerves építőelemeként kalkulálta bele az autó fizikájába.
A bizonyítás napja
1993-ban Murray és csapata a Volkswagen Ehra-Lessien-i tesztpályájára látogatott Németországba, hogy kiderüljön: mit tud az F1 egy végtelennek tűnő egyenesben. A volán mögött a Le Mans-i veterán, Andy Wallace ült, aki szó szerint ismeretlen terepre merészkedett.
320 km/óra felett a gumik már nemcsak a végsebesség elérésében játszanak masszív szerepet, hanem a puszta életben maradásban is. Egy defekt ekkora tempónál katasztrofális következményekkel járt volna.
A brutális hőt és az extrém erőket elviselő abroncsok nélkül az F1 sosem lett volna képes beírni magát a történelemkönyvekbe. Amikor a Bugatti 2005-ben letaszította a trónról a McLarent, már a kerekekhez kémiailag rögzített, speciális Michelin PAX abroncsokat használtak. Amikor pedig a Chiron 2020-ban áttörte a 480 km/órás álomhatárt, a gumiabroncsokat már szénszállal kellett megerősíteni.
Természetesen utóbbiak jóval nagyobb sebességek és jelentősen nehezebb autók, de az alapelv ugyanaz: mindez tökéletesen rávilágít arra, milyen kritikus a gumiabroncs-technológia, és mekkora mérnöki bravúr volt a Goodyear részéről, hogy ezt a rekorddöntő technológiát már több mint három évtizeddel ezelőtt képes volt letenni az asztalra.
