A teszt a közlekedési szabályok módosításának szükségességét méri fel.  Az NL Times értesülései szerint a holland kormány által jóváhagyott tesztidőszak során azt is vizsgálni fogják, mennyiben javítaná a közlekedés biztonságát, ha a nagyobb teljesítményű, áruszállításra használt elektromos cargobike-okat leválasztanák a kerékpárutakról, és inkább a közútra terelnék őket.

Robert Tieman, aki az infrastruktúráért felelős ügyvivő miniszterként dolgozik Hollandiában, hangsúlyozta: az intézkedések célja a kerékpárutak zsúfoltságának enyhítése, illetve a sebességkülönbségek mérséklése, amelyek jelenleg a bringás balesetek fő okai.

A próbaidőszak tapasztalatai alapján a kormány dönthet arról, hogy a kerékpáros sebességhatárok szélesebb körű, jogszabályi rögzítése indokolt vagy sem.

A statisztikai hivatal adatai aggasztó jövőt vetítenek előre: ha minden marad a régiben, 2040-re jelentősen emelkedhet a kerékpárosokat érintő balesetek száma Hollandiában. Jelenleg a halálos közúti balesetek 39 százaléka, a súlyos sérüléssel járó eseteknek pedig mintegy 70 százaléka köthető a kerékpárosokhoz az országban.

És azt tudod, hogy Magyarországon hol bringáznak a legtöbben? A Vezess korábbi cikkéből kiderül: