Világszerte egyre többen foglalkoznak azzal, hogy veterán autókat építenek át elektromos hajtásra. Ez szemmel láthatóan jó üzlet, és ha jó üzlet, reklámnak is beválhat, gondolta a Škoda franciaországi képviselete, és egy különleges pályázatot hirdetett a helyi autós média körében.
A feladat nem volt egyszerű: először is kellett találniuk egy megfelelő állapotú, eredeti (1959–1971 kötött gyártott) Škoda Octaviát, majd azt úgy átépíteni, hogy egyrészt legalább 180 kilométeres hatótávolságot kapjanak, másrészt beleférjenek a meghatározott büdzsébe.
Arról nincs hír, hogy hány pályázatot bírált el az importőr, ám végül kettőt valósítottak meg, motorsport-beszállítók bevonásával.
Škoda Voltavia
Egy e-mobilitással foglalkozó weboldal tervezte és építette meg a Voltaviát, amely akár közúti használatra is alkalmas volna. Az eredeti karosszériát minimális módosításokkal alkalmazták, elsősorban a légellenállás javítására törekedtek.
A különleges olajzöld festés a Škoda Vision 7S tanulmányautótól (2022) ered, a belső teret narancssárga plüssbe burkolták. A villanymotor teljesítménye 102 lóerő, a maximális forgatónyomaték 220 Nm. A csomagtartóban egy elektromos roller is helyet kapott, vélhetően tölteni is lehet az autó akkumulátoráról.
Škoda Project X
Egy tv-műsor és egy formatervező-iskola összefogásából született meg a Project X, amelyet bizony nagyon alaposan meg kell nézni, hogy felismerjük benne az ős-Octaviát. Leginkább az övvonal feletti részek – a tetővonal és az ablakok – árulkodók.
A 40 centiméterrel kiszélesített autót is optimalizálták aerodinamikai szempontból, ám itt nem a légellenállás csökkentése, hanem a leszorítóerő fokozása volt a cél. Ez szükséges is, ha padlógázt adunk: a hajtáslánc 450 lóerő maximális teljesítményre képes, a legnagyobb forgatónyomaték 1000 Nm. A Škoda RS modellcsaládból ismerős neonzöld fényezés illik is ehhez a brutális erőhöz. A kidolgozottság mesteri, ami nem is csoda, mert ezer munkaórát fektettek a Project X megvalósításába.