Ne gondold, hogy csak a Suzukinak, a BMW-nek vagy éppen a Toyotának (és ide bármelyik autógyártót be lehetne írni) kell megfelelnie a törésteszteken. Bizony a méregdrága, akár limitált darabszámban készülő autókat is el kell küldeni a kínzókamrába, ahol megrázzák, padkának futtatják, gödrökbe hajtják, kalapáccsal masszírozzák, végül falnak csapják.
Ezen luxus- és/vagy sportautók töréstesztjeiről kevesebb info jut el az autókedvelő közönséghez, szóval most pótoljuk ezt a hiányosságot. Azt fontos megjegyezni, hogy a legtöbb szupersportautó-gyártó nem hozza nyilvánosságra a töréstesztek adatait és nem rendelkeznek Euro NCAP, NHTSA vagy IIHS autóbiztonsági szervezetek besorolásával.
Mercedes-Benz SLS AMG
Az SLS AMG az elmúlt 20 év egyik legkeményebb, legőszintébb sportautója. A 6,2 literes V8-as motor 571 lóerős, maximális nyomatéka 650 Nm, és mindezt a hátsó kerekek kapják meg, szóval aki ezt a Mercedest kordában tudja tartani mondjuk egy versenypályán, az nem hétköznapi pilóta.
Az autó 1620 kilója csak akkor tűnik soknak, ha kizárólag a teljesen alumínium térbeli rácsvázra és karosszériára gondolunk, nem pedig az összes Mercedes-Benznek, így az SLS AMG-nek is kötelező kényelmi és biztonsági színvonalra. A kézzel épített prototípusokból 15-öt áldoztak fel töréstesztekre, gondoljunk bele, mennyibe kerülhettek ezek az autók, ha a sorozatgyártásúért több mint ötvenmilliót kellett kifizetni 2009-ben.

A hosszú orr jót tesz a gyűrődési zónának, a szélvédő még csak meg sem reped. Ha pedig a tetején landol az autó, a sirályszárnyak kipattannak a helyükről, hogy az utasok ki tudjanak jutni a járműből. Ez a lenti videón látható.
Mielőtt a maximum nyolc légzsák kinyit, az SLS AMG-ben van más megoldás is a baleset elkerülésére, méghozzá az 1120 lóerős fékteljesítmény 250 km/óráról satuzva. A negatív gyorsulást acéltárcsákra vagy felárért elöl 402, hátul 360 mm átmérőjű kerámiatárcsákra bízhatjuk, Brembo nyergekkel.
Lamborghini Murciélago SV
A Murciélago modellt 2001 és 2010 között gyártotta az olasz istálló, az utolsó kiadás az SV volt, amelyből mindössze 186 darab készült. Az ajtók és a tető kivételével az egész karosszéria karbonból készült, amelynek köszönhetően könnyű és erős az autó szerkezete.
Frontális ütközésnél az orr-rész és a váz nyeli el az erőhatás nagy részét, az utastér pedig szinte sértetlen, a légzsákok kinyílását leszámítva.

A Lamborghini Murciélago SV 400 ezer dollár környékén mozog, átszámítva 150 millió forint
6,5 literes, V12-es motorral szerelte exkluzív méregzsákját az olasz gyártó, ami 8000-es fordulaton és 660 Nm nyomaték mellett 661 lóerőt ad le. 100 kilométer/órára 3, 200-ra 9,9 másodperc alatt gyorsul, a csúcssebessége 342 kilométer/óra.
Bugatti Veyron
A Bugatti mérnökei minden esetben megvizsgálják, hogy autóik hogyan viselkednek a hétköznapi használat során bekövetkező szituációkban. Ez magában foglalja a nagy sebességű ütközést, borulást és vészfékezést is. Érdekesség, hogy a gyártó nem tört össze több tucat autót a töréstesztek során, hanem állítólag ugyanazt a modellt használták minden teszthez, csak közben folyamatosan megjavították, cserélték a sérült alkatrészeket.
A Bugattinak saját törésteszt-szimulátor szoftvere is van, amely tűpontos adatokkal szolgál az autó biztonságáról. Ezek a tesztek is több ezer euróba kerülnek, de még mindig olcsóbb, mint összetörni egy valódi autót.

Egy Bugatti Veyronért ma 700 millió forint környéki összeget kell kicsengetni, változattól függően. Az erősen limitált példányokért sokkal többet.
8 literes, W16-os motorját négy turbófeltöltő lélegezteti. 7 sebességes, duplakuplungos automata váltóját az angol Ricardo szállítja, kevesebb mint 150 milliszekundum alatt tud fokozatot váltani. Haldex rendszerű összkerékhajtása van, a kerekekre pedig speciálisan a Veyronhoz fejlesztett gumikat a Michelin. Hatalmas kihívást jelentett nekik, hogy az abroncsok kibírják a 400 km/órás tempót. 1001 lóerős teljesítményét 6000-es fordulaton adja le, mellé 1250 Nm nyomatéka van. A Bugatti Veyron 2,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre és csak további 4,8 másodperc kell neki a 200-as osztásig.
Koenigsegg Regera
A Koenigsegg a Bugattihoz hasonlóan egy autót használ a töréstesztjeihez és azt javítják meg újra és újra. Ez logikus is, hiszen az a gyártó, amely évente maximum egy tucat autót ad el, az nem életszerű, hogy több autóját összetőrje tesztek kedvéért.
A sportkocsikat gyártó svéd vállalkozást milliók követik a közösségi médiában, ezért néha közzéteszik, hogy mit bír ki a Regera karbonteste. Falnak küldik minden irányból, kalapáccsal ütik és ordas nagy kátyúkba hajtanak vele, tehát nem kímélik az 520 millió forintos szupersportautót.

Videó lentebb!
A konnektorról is tölthető Koenigsegg Regera minden nyitható elemét motor mozgatja, ám ennek ellenére ezek a szerkezetek csupán 5 kilogrammot nyomnak. Nem mellesleg az autó nagyrészt rettentő könnyű karbonból készül.
A hajtás fő eleme az 5 literes, duplaturbós V8-as, mely 1100 lóerővel és 1250 Nm nyomatékkal veszi ki a részét a szédületes menésből. Mellé bedobtak a játékba három villanymotort, melyek együttesen 700 lóerőt és 900 Nm-t adnak a hajtáshoz. A rendszerteljesítmény 1500 lóerő és 2000 Nm. Végsebessége elektronikusan korlátozott 410 km/óránál.
Pagani Huayra
Az olyan kis példányszámú, exkluzív sportkocsiknál, mint amilyen a Pagani Huayra (összes 100 darab készült belőle) nem feltétlen kerülnek közszemélre a töréstesztek eredményei. A lenti videóban is egy márkával foglalkozó dokumentumfilmből származnak a képkockák, de azon is szépen látszik, ahogyan a szénszálas karosszéria elnyeli az ütközéskor keletkező hatalmas energiát.

A Pagani Huayra ára átszámítva 800-900 millió forint.
2011 januárjában mutatkozott be a Pagani Huayra, majd hat évvel a kupé után elkészítették a roadster változatot is. Mindkét változatban a Huayra számára fejlesztette Mercedes-AMG, M158-as kódú motor muzsikál, amely egy V12-es biturbó, 60 fokos hengerszöggel. A ez erőforrás a Huayra kabinja mögé került és önmagában is egy igazi műalkotás a rengeteg arany színű és karbon elemmel. 6200-as fordulaton adja le 764 lóerős teljesítményét, 1000 Nm nyomatékát 2400-tól adja le.
Végül pedig a videó, amelyben meg is nézhetjük ezeket a törésteszteket: