A kilencvenes évek tökéletes bajor túrakupéja volt a 8-as sorozat. Légies, elegáns, lapos, de mégis dinamikus, motorjai pedig ma már igazi műszaki csemegének számítanak, főleg a csúcsot jelentő 850Ci/CSi kivitelek. Az isten pénzét rálocsolták a fejlesztésre a BMW-nél, így olyan különlegességek kerültek bele mint a V12-es motor 300-381 lóerővel, az elektronikus gázpedál, a multilink hátsó futómű, akár összkerékkormányzással, és a legfontosabb: bukólámpa!

Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 1

Kell ebbe más? Egy floridai tuningműhely szerint igen, a modern technika mindig jobb, így fogtak egy  2002-es BMW M5-öst, és belefaragták az abból származó 400 lóerős V8-ast.

Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 2

A Renner Projekts 2018-ban vásárolta meg az eredetileg 850i típusjelű, 1992-es autót, majd az alapító Ronald Norat tervezési irányításával alakították át. A munkálatok során 4,9 literes S62 V8-ast és  hatfokozatú, kézi sebességváltót építettek be, valamint a karosszériát zöld és sárga dekorcsíkokkal ellátott aranymetál színűre fényezték. Ezzel a motorral, a gyárilag épített a legerősebb változatnál, a 381 lóerős, 5,6 literes V12-esnél is erősebb lett a gép, már 400 lóerővel és 500 Nm nyomatékkal lehet játszani. 

A belső teret sárga bőrrel kárpitozták újra, mellé és Alcantara tetőkárpitot, valamint egyedi audiorendszert kapott a BMW 8-as.

Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 3
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 4

Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja

Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 17
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 18
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 19
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 20
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 21
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 22
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 23
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 24
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 25
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 26
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 27
Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 28
Fotó megosztása:

További módosítások közé tartoznak a 18 colos több részből álló felnik, a Bilstein lengéscsillapítók, a nagyobb tárcsafékek, a 850CSi-stílusú lökhárítók és tükrök, valamint egy egyedi gyártású dupla kipufogórendszer.

Senkinek sem ért meg ennyit a 90-es évek legendás német kupéja 29

A nagy kérdés az autóval kapcsolatban, hogy mi szükség volt erre? Ha valami vad, érdekes ötletet akartak volna összehozni, építhettek volna elektromos vagy dízel verziót, ezek garantáltan elérik az ingerküszöböt.

A Bringatrailer.com oldalán található autó így ebben a formában nem kelt el, az eladó nem fogadta el a legmagasabb kínált árat, pedig elvileg volt rá 78 millió forintot jelentő licit is, de így végül mégsem született adásvétel.