A fenti fotón még élete csúcspontján látható a rózsaszín Lamborghini Aventador SVJ Roadster, ugyanis ez az egyik jelenete Nicki Minaj „We Go Up” című klipjének, amelyben főszerepet vállalt a metálpink V12-es.

De ez már a múlt, ugyanis nemrég az Egyesült Államokban éget porrá az autópályán, miután egy másik autóval, majd a szalagkorláttal ütközött. Szerencsére a sofőr, aki egyben a tulajdonos is, túlélte az ütközést és a tüzet is. A sofőrt egy szemtanú húzta ki az olasz sportautóból. Az autó gazdája egyébként a válóperek sztárügyvédje, az a Bryan Salamone, akinek állítólag jókora autógyűjteménye van.

Így lángolt a Lamborghini:

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Bryan Salamone (@teamsalamone) által megosztott bejegyzés

 

Itt pedig a klip, amelyben még többedmagával tündökölt a Lamborghini:

 

Az Aventador SVJ Roadsterből egyébként összesen 800 darab készült, szóval ízléstelen tuning ide vagy oda, kár érte. Ez a szörnyeteg 2,9 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, 8,8 alatt kétszázra, végsebessége 350 km/óra. A 6,5 literes V12-es motor 770 lóerőt ad le 8500/perc fordulatszámon, a 720 Nm csúcsnyomatékhoz 6750-ig kell forgatni a motort. 

Nagyon híres, rózsaszín Lamborghini égett porrá az autópályán 1

A tető nem lenyitható, hanem kiemelhető: a szénszálas panelek darabonként 6 kilót nyomnak, és elférnek az első csomagtartó fedele alatt. Az olasz roadster új ára 2019-ben 160 millió forint volt, mostanában jóval többért cserél gazdát egy-egy modell.

Nagyon híres, rózsaszín Lamborghini égett porrá az autópályán 2