Anyagi káros balesethez riasztották a debreceni rendőröket február 15-én 12 óra körül. A Faraktár utcában egy piros lámpánál álló Citroënbe hajtott bele hátulról egy Mercedes. A balesetben senki nem sérült meg, de a Mercedest vezető fiatal férfi összefüggéstelenül beszélt, szemmel láthatóan bódult állapotban volt.

Az alkoholszonda ugyan negatív eredményt mutatott, de a kábítószergyorsteszt már pozitív értéket jelzett. A rendőrök előállították a nyíregyházi lakost, a jogosítványát bevonták, meghallgatását követően pedig eljárást indítottak vele szemben.

Ugyanezen a napon, 17 óra körül újabb balesetről érkezett bejelentés. A 4-es számú főúton, Debrecen és Bocskaikert között egy személyautó fának hajtott. Mint kiderült, a 21 éves fiatal a kapitányságról való távozását követően úgy döntött, hogy jogosítvány nélkül beül az autójába, és Nyíregyháza felé veszi az irányt.

A 230. kilométerszelvényben elvesztette az uralmát a jármű felett, és egy fának csapódott. Kórházba szállították, könnyű sérüléseket szenvedett. A férfival szemben büntetőeljárás indult.