Még április végén rögzítette egy kamionos fedélzeti kamerája az alábbi esetet az amerikai Louisville-ban. A felvételt készítő sofőr már láthatóan elkezdett lassítani, magasabb üléspozíciójából figyelve ugyanis észrevette, hogy elkezdett átkelni egy kutya az úton, az autók között.

Erre valamivel később reagált a Nissan Altima vezetője, de mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje a négylábút. Pont ez lett azonban a veszte: a mögötte érkező kamionos valósággal felöklelte.

A négylábú megmenekült, még odébb is szaladt, viszont a fékezés előtt vagy nem pillantott a tükörbe az ezüst szedán sofőrje, vagy a mögötte érkező haladt gyorsabban a megindokoltnál, illetve annál, ami a körülmények mellett indokolt volt.

Bárhogyan is történt, az eredményen már nem változtat: a Nissan az árokban kötött ki, a videó végén pedig látható, ahogy a gazdája felfigyel a kutyára, majd a nyomába ered. Arról nincsenek információk, hogy történt-e személyi sérülés az eset folyamán.

Te mit tettél volna a Nissan Ultima sofőrjének helyében?
Én is arra ügyeltem volna, hogy ne üssem el a kutyát.
19% (402)
Ha látom, hogy közelít a kamion, inkább figyelmen kívül hagyom a négylábút.
22% (479)
Megpróbálok letérni az útról, hogy a kutyát és magamat is mentsem.
31% (660)
Menthetetlen lett volna, túl gyorsan jött a kamion.
13% (273)
Komplex szituáció, fogalmam nincs, hogyan döntöttem volna.
15% (324)