A képek a Reddit egyik autószereléssel foglalkozó aloldalán tűntek fel. A szervizben dolgozó feltöltő is csak az eredménnyel szembesült, amihez hasonlóval még nem találkozott pályafutása során. A Ford Mondeo első kerekei gyakorlatilag a padlólemezig ledarálódtak, de az alsó lengőkarok is kaptak a kezelésből. 

Parkoló állásban vontatták ezt a Fordot, az eredménytől a szerelő is ledöbbent 1Parkoló állásban vontatták ezt a Fordot, az eredménytől a szerelő is ledöbbent 2

Állítólag egy jó erőben lévő lakókocsi vontatta a szerencsétlen Ford Mondeo Hybridet, és a sofőr nem vette észre, hogy szép lassan ledarálja a mögéje kötött technikát. A jelenséget pedig az a szarvashiba okozta, hogy a hibrid rendszer fokozatválasztóját egyszerűen P állásban hagyták.

Parkoló állásban vontatták ezt a Fordot, az eredménytől a szerelő is ledöbbent 3Parkoló állásban vontatták ezt a Fordot, az eredménytől a szerelő is ledöbbent 4

Ha egyszerűen üresben, vagyis N-fokozatban hagyják az autót, akkor vidáman gurult volna a lakóautó mögött, legalábbis a megfelelő szabályokat betartva. Ugyanis ez a típus a hibrid hajtás és az e-CVT névre keresztelt fokozatmentes erőátvitel ellenére vontatható hosszú távon is, négy kerékkel a talajon.

Ehhez ráadott gyújtással kell végezni a vontatást, és nem szabad átlépni a 113 km/órás sebességet. Vontatás után pedig P állásban kell járatni pár percig az autót, majd N állásban leállítva kezdődhet a normál használat. Lehet, hogy ezek a kezelési kézikönyvben olvasható sorok okozták a zavart a vontatást végző autós fejében, de ez is csak feltételezés, az egész ügy, úgy ahogy van, egy nagybetűs rejtély.

Forrás: reddit.com
Kapcsolódó címkék: baleset Ford Képek Reddit vontatás