A 2001-től 2007-ig gyártott Aston Martin Vanquish még a Ford irányítása alatt született, de leginkább arról híres, hogy Pierce Brosnan is ilyet használt a Halj meg máskor című James Bond filmben. A 460 lovas, 5,9 literes V12-es motorral szerelt kupéból valamivel több mint 2500 darab készült.

A ritkasága miatt persze drága is, ezért aki kevés pénzből szeretne Aston Martint, annak más útra kell térnie. Különösen akkor, ha kabriót szeretne belőle, amit eredetileg nem is gyártottak.

Ez a Jaguar Aston Martinná akart változni 1

A Jaguar pont annyira angol, mint az Aston Martin. Ez is a Fordhoz tartozott akkoriban, amikor ez az 1998-as XK8 elkészült. 4 literes, V8-as motorja 290 lóerős, ami persze jóval gyengébb, de kapható volt kabrió változatban.

Az autó tehát jó alap volt az Aston Martin Vanquish kabrió változatának elkészítéséhez. Majdnem sikerült is, hiszen a különböző elemeket eltalálták. A hűtőrács, a fényszórók és a hátsó lámpák, valamint a jellegzetes sárvédők is megvannak. Csak a kerekek esnek be nagyon a karosszéria alá a Jaguar eltérő arányai miatt.

A 70 409 km-t futott autót 6 millió forintnak megfelelő összegért árulja a tulajdonosa, akinél már készül egy Lamborghini Diablo-replika is. Egy kupé Astonért ennek több mint a dupláját kéne kifizetni.

Ez a Jaguar Aston Martinná akart változni 2
Ez a Jaguar Aston Martinná akart változni 3

Ez a Jaguar Aston Martinná akart változni

Ez a Jaguar Aston Martinná akart változni 9
Ez a Jaguar Aston Martinná akart változni 10
Ez a Jaguar Aston Martinná akart változni 11
Ez a Jaguar Aston Martinná akart változni 12
Ez a Jaguar Aston Martinná akart változni 13
Fotó megosztása:

Ez a Jaguar Aston Martinná akart változni 14