Kizárólag a Ferrari által megválogatott ügyfeleknek volt lehetősége megvásárolni a Ferrari FXX K-t. Azt az autót, mely a LaFerrari alapjait használja, de kizárólag versenypályán használható. Az olaszok kutatás-fejlesztési részlege tervezte, a formaterv pedig a Centro Stile Ferrarinál készült az FXX K-hoz, melyből aztán 40 darabot gyártottak a Corse Clienti divízió részére. A Corse Clienti részleg volt az, aki piacra dobta az FXX-et és az 599XX-et is, melyek szintén privát versenygépek.

1,3 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetett az Abi Dzabiban tartott aukción a legújabb tulajdonosa ezért a Rosso Corsa színű példányért. Igazi gyűjtői darab ez, hiszen soha nem vezették még az XX Program eseményein és kevesebb mint 250 kilométer van benne. Az autót ezüst dekorcsíkok és a 7-es rajtszám díszíti, de megmaradt alap specifikációjú. Tetszés szerint frissíthető Evóra is, amivel 90 kg-mal könnyebb lenne és 23%-kal több leszorítóerőt termelne.

Itt egy milliárdos játékszer versenylázban égő milliárdosoknak 2

850 lóerős a 6,3 literes, V12-es szívómotor, mely a karbonból készült, Alcantarával gazdagon borított kabin mögül üvölt. Ehhez csapták még hozzá a KERS rendszert (ezért lett FXX K a neve), amivel az összteljesítmény 1036 lóerő, nyomatékból pedig több mint 900 Nm áll rendelkezésre. Telepakolták egy csomó F1-ben reszelt aprósággal is, így tényleg pokolian gyors az 1 165 kg-ot nyomó autó. Remek aerodinamikájának köszönhetően hatalmas szárny nélkül is 540 kg leszorítóerőt termel 200-as tempónál.

Itt egy milliárdos játékszer versenylázban égő milliárdosoknak 3

Nem csak egy autót vesz meg az, aki befizet egy Ferrari FXX K-ra, hanem a szoros kapcsolatot az olaszok mérnökeivel és tesztpilótáival. Ők azok, akik segítenek a világ különböző versenypályáin próbálkozó tulajdonosoknak, hogy jobb versenyzőkké váljanak. Hogy mi kell ehhez? Nem csak az az 1,3 milliárd, amiért ma FXX K-t vehet az ember, hanem további rengeteg pénz ennek üzemeltetésére.

Itt egy milliárdos játékszer versenylázban égő milliárdosoknak 4

Forrás: RM Sotheby's