“A fiatalság bolondság” kategóriát emelte egész extrém, közveszélyes szintre a 23 éves angol Leon Lloyd, aki több súlyos szabálytalanságot is elkövetett frissen vásárolt autójával.

Vannak, akik jogosítvány nélkül vezetnek, vannak, akik gyorshajtanak, és vannak, akiknek nincs biztosításuk. A 23 éves srác komoly kombóként ezeket mind összeszedte, amikor 137 mérföld/órás tempóban menekült a rendőrök elől Devon térségében.

Épp csak megvásárolta használt Subaru Imprezáját, és nyilván nem tudott várni, amíg megszerzi a jogosítványt, megköti a biztosítást, ki kellett próbálnia.

Csakhogy épp belefutott egy rendőri ellenőrzésbe, ahol nem volt hajlandó megállni.

Eszetlen tempóban menekült, a 200 km/órát is átlépte többször, vagyis a megengedett duplájával haladt, és többször átlépte a dupla záróvonalat. A technika viszont nem bírta a gyűrődést, a Subaru boxermotorja hatalmas gőz- és füstfelhőt eregetve halálozott el, véget vetve az üldözésnek.

A bíróság pedig komoly büntetést szabott ki, nyolc hónap letöltendő börtön vár a száguldó autósra, akit ezen túl három évre a vezetéstől is eltiltottak.