Wesley Ryan egészen 18 évvel ezelőttig egy 1993-as évjáratú Ford Mustang GT boldog tulajdonosa volt, ám felesége beteg lett és a rák kezeléséhez szükséges pénzt részben az autó árából nyerték ki. Szerencsére a történet jól folytatódott, hiszen párja meggyógyult, ami bőven elég volna, de a sztori ezzel nem ért véget. A Mustang visszatalált Wesley Ryanhez.

Fia, Jake fejébe vette, hogy felkutatja az autót, hogy apja ismét járhasson a Mustanggal. Azonban szörnyű állapotban leltek rá, versenyautót szerettek volna belőle csinálni, de rémes tákolás lett belőle. Ennek ellenére Jake megvásárolta az autót és elkezdte felújítani. Közben a Ford is hallott a történetről, és azonnal a fiú segítségére siettek, egy vadiúj 5 literes V8-as motorral, valamint váltóval járultak hozzá a projekthez.

Az összeszerelést pedig nem más végezte, mint a tuningolt izomautók nagy mestere, az amerikai Hennessey. Az autót kívül-belül felújították, aztán a Ford dearborni központjában adták át Wesley Ryannek.