Igazán szokatlan látványban volt részük azoknak az autósoknak, akik a Philadelphia közeli I-95-ös autópályán autóztak kedden. Több bejelentés is érkezett a helyi rendőrségre, hogy egy 6-os BMW felnin közlekedik és aszfalt darabok repülnek mögötte, ez pedig veszélyes a többi közlekedőre. Gumi nélkül ráadásul nem csak a felni, hanem az autó is károsodhat egy ilyen alkalommal. Nem beszélve a tapadás hiányáról.

Hamar beérte a kabrió BMW-t a rendőrautó és félreállították – mókás módon épp egy halom gumi mellett -, a vezetőről hamar kiderült, hogy nincs minden rendben nála. Azt azonban nem tudni, hogy ittas volt vagy más tudatmódosító szerek hatása alatt gondolta ezt az egészet jó ötletnek. Az intézkedés során megpróbált ellenállni, utána pedig kórházba szállították. Az ügy kapcsán nyomozás indult.