7,2 millió forintért már zsebünkbe csúsztathatjuk egy vadiúj, nullkilométeres Mazda MX-5 Challenge kulcsait, amennyiben megelégszünk a remek 1,5 literes, 132 lóerős változattal és hajlandóak vagyunk nélkülözni a sperrt. Ezzel boldog tulajdonosai lehetünk a ma kapható egyik legjobb élményautónak a piacon, melynek igényes futóműve önmagában is rengeteg boldog percet hoz majd. Az MX-5-ös története épp harminc éve kezdődött az NA-val, melyből szintén lehet újszerű példányt találni. Épp 7,2 millió forintnak megfelelő összegért, Ohio államban.

792 kilométerrel az órájában még szinte friss és ropogós ez a piros kis roadster, mely az aranyos Daisyken gurul és mindene feltűnően jó állapotú. Ez persze nem különösebben csoda ilyen kis futásteljesítménnyel. Az autóhoz minden papír megvan, ahogyan a gyári gumival szerelt pótkerék is. A klasszikus piros, bukólámpás NA-ban van tempomat, bőrkormány és elektromos ablakok.

A kis piros MX-5-öst még 1990-ben vette egy Cincinnatiben élő házaspár, akik kifejezetten befektetési szándékkal vásárolták az autót. Egyrészt merészek voltak, hogy betáraztak egy új típusból, másrészt remekül megérezték, hogy az MX-5-ös hatalmas siker lesz. Az autót rendesen gondozták, négyévente elvitték szervizbe és száraz garázsban tartották, mindig átmozgatták, hogy fitten maradjon a technika, de ne kerüljenek bele felesleges kilométerek.

Az MX-5-ösben 1,6 literes, négyhengeres szívó benzinmotor található, mely 6500-nál adja le 116 lovas teljesítményét, mellé 136 Nm nyomatéka van. Hozzá ötgangos kéziváltó társul és a mókát garantáló hátsókerék-hajtás, ami a 960 kilogrammos tömeggel párosítva remek élményautót sejtet.

Forrás: MBP Motorcars
Kapcsolódó címkék: Mazda Mazda MX-5 miata MX-5 na