Nem minden veterán- vagy youngtimer autót kell megőrizni az utókornak, éppen elég makulátlan állapotú példányt őriztünk már meg és duzzasztottuk egekig az árát, ezért érthető, ha valaki nem szeretne beállni ebbe a sorba – az autót saját örömére vette és nem fél a saját képére formálni.

Éppen ezért élik virágkorulat az olyan vállalatok is, mint a Singer, akiknél ugye újabb Porschéből készítenek nagyon stílusosan öltöztetett, réginek kinéző darabot. Ehhez hasonló vonalon indult el a Casil Motors is, akik a Ferrari 308-as és 328-as modellekhez kínálnak tuningot.

Ettől persze sokan kiakadtak, hiszen ezek a Ferrarik ma már egyre nagyobb értéknek számítanak. Sokak szerint ráadásul az egyik legharmonikusabb modell, a Magnum című sorozat miatt ráadásul filmes vonalról is sokan felismerik az olasz sportautót. Bár ez nem nagyon változik azzal sem, hogy szénszálas és kevlár szélesítéseket kap az autó, valamint levegős futóművet és peremes Rotiform felniket. A művet BB3X8 FDP-nek keresztelték.

Ez a tuningolt régi Ferrari sokaknál kicsapta a biztosítékot 2

Nem csak az autó külsején, a belsőn is sokat dolgoztak, mindent bőrbe húznak és persze a kedves ügyfél az utolsó csavarig és cérnaszálig teljesen egyedileg állíthatja össze az autóját. Bár kétségkívül hatalmas kontrasztot alkot egymás mellett a gyönyörű, nyitott kulisszás kézi váltó és az ocsmány, műanyag távirányító. Talán ezen a ponton érződik a legjobban a különbség egy ilyen cég és a már említett, mérnöki pontossággal és fejlesztésekkel dolgozó Singer között.

Ez a tuningolt régi Ferrari sokaknál kicsapta a biztosítékot 3

Hengerenkénti pillangószelepes, 3,2 literes V8-as dolgozik az autóban, amit 400 lóerőre lőttek be. Árat természetesen nem közöltek, nehéz is lenne az egyedi igényekhez egyforma árcédulát kreálni, de bizonyára lesznek olyan merész Ferrari 308-tulajdonosok, akik megkívánják a modern tuning világában divatos elemeket.