Újra virágzanak a kis karosszériaépítő vállalkozások és a luxusautók gyártói is egyre több egyedi kérésnek tesznek eleget. Ez persze a tulajdonosnak is előnyös, hiszen egy igazán páratlan autóval gazdagodik, de a gyártó vagy vállalkozásnak is, hiszen ezekért az autókért szép összegeket lehet leakasztani. Ezt a Maserati Quattroportét is átszabták a vevő kérésének megfelelően és meglepően harmonikus lett a hosszú tetővel az eredetileg limuzinnak készülő autó.

Ennek az autónak a tulajdonosa képben van puttonyos luxusautókkal, pontosan tudta, hogy a Carrozzeria Touring négy darabot készített még a korábbi generációból. Az egyiket igyekezett is megszerezni egy aukción, de sajnálatos módon végül nem az övé lett a nyertes licit. Ezért eldöntötte, hogy építtet magának egyet a legújabból. A 2015-ös évjáratú Quattroportét Adam Reddingre bízta, aki 1500 munkaórát ölt bele az autó átszabásába.

Gördülő szentségtörés ez a dízel, kombi Maserati? 2

Eltávolították az autó tetejét és szétvágták a hátulját, ezt követően először számítógépes tervezéssel, majd acélszalagokkal alakították ki a végleges formát. Egész gyáriasnak tűnik minden az autón, még az ablaksor folytatása is remekül illeszkedik a formatervbe, kihangsúlyozza a sárvédő ívét. A csomagtérben is minden burkolóelem a helyén van, ráadásul óriási térbe lehet pakolni a bőröndöket, babakocsit vagy cekkereket.

Gördülő szentségtörés ez a dízel, kombi Maserati? 3

Az autó egyetlen lelombozó pontja az unalmas szürke színen túl a motor. Nincs trombitáló nyolchengeres, ami nem is lenne gond, ha a szépen szóló, benzines V6 lenne benne, ám ez a mű a hathengeres dízelre épült, ami egyszerűen méltatlan egy Maseratihoz. A 3 literes turbódízel 275 lóerőt teljesít, 600 Nm nyomatéka van és 7 másodperc körüli százas sprintet ígér. Csak kinek kéne egy dízel Maserati?

Gördülő szentségtörés ez a dízel, kombi Maserati? 4

Forrás: autostorico.co.uk