Tapasztalatlan vagy autóját féltő, kíváncsi vagy profi sofőrre vágyóknak is van megoldás a Nordschleife megismerésére, ez a Ring Taxi. Az egész még ’80-as években kezdődött egy BMW M5-össel, melyet aztán fél év után egy E30 M3-asra cseréltek. Ez azonban sok boldog kör megtétele után hosszú időre feledésbe merült. Andreas Kempa BMW rajongó akadt rá még kissé elhanyagolt állapotban a különleges M3-asra, mely új korában 75 német márkáért szállította körbe az embereket a közel 21 kilométer hosszan kanyargó pályán.

A felleléskor a sárvédő és a vezető oldali ajtó horpadt volt, a fényezés kopottas, az első légterelő leszakadt, valamint az alvázon és a motoron is akadt bőven tennivaló, nem beszélve az évek során alaposan elhasznált beltérről. A motorháztető alatt Paul Rosche által tervezett négyhengeres sportmotor 2,3 literes változata található, melynek ebben a korai változatban 195 – katalizátor nélkül 200 – lóerő a teljesítménye. Az autó egyik különlegessége a fékek hűtését elősegítő 15 colos M System alufelnik, ami később az E34 M5-ösön jelent meg szériában.

75 márkáért adott örök élményt ez az M3-as BMW 2

Andreast nem hagyta nyugodni a téma, valahonnan halványan emlékezett a kockás zászlót idéző fényezésre, ezért sűrűn lapozgatta a BMW-ről szóló könyveket és cikkeket, amíg az egyikben rá nem akadt a keresett információ morzsára. Ekkor derült ki számára, hogy ez a konkrét autó volt a második BMW Ring Taxi.

75 márkáért adott örök élményt ez az M3-as BMW 3

Végül az autó okmányai oszlatták el a kétségeket, első tulajdonosként ugyanis a BMW Motorsport GmbH volt bejegyezve, rendszáma pedig M-JP 6307 volt eredetileg. Villámgyorsan neki estek az ekkorra már 114 000 kilométert futott legenda felújításába, hogy újra róhassa a köröket a Nordschleife aszfaltcsíkján. A rejtélyeknek azonban nincs vége. Bizonyos információk szerint a harmadik Ring Taxi is egy E30 M3-ast volt. Ennek nyomára azonban nem akadtak még rá.

75 márkáért adott örök élményt ez az M3-as BMW 4

Forrás: AMS, az internet csodálatos világa
Kapcsolódó címkék: BMW BMW 3 BMW M3 E30 e30 m3 Nordschleife ring taxi