Carroll Shelby nem csak nagyszerű autóversenyző, hanem remek mérnök és jó üzletember hírében is állt, akinek az egyik legismertebb alkotása a Shelby Mustang. Közvetlenül a típus megjelenése után dolgozni kezdtek rajta és a ’60-as évek végére már kínáltak izmos verziót a Ford pony car-jából. Hatalmas siker volt a GT350-es, melyre egy egész programot épített a Hertz autókölcsönző, aztán a GT500-as is megnyerte a közönséget. Don McCainnek azonban volt még egy ötlete. Ez itt.

Javaslata az volt, hogy építsenek egy igazán bitang változatot a Shelby GT500-asból, amibe a 427-es V8 kerül és építsenek 50 darabot a Long Beach-i kereskedő számára. Bomba siker lesz. Shelby fel is kérte a főmérnökként dolgozó Fred Goodellt, hogy reszelje a Ford GT40-es motorját, amit aztán az 544-es számú GT500-as kapott meg. Hogy nagy sebességnél minden rendben legyen, egyedi váltót és hátsó tengelyt kapott az autó. A V8-as Holley karburátort, alumínium hengerfejet kapott és kovácsolt főtengely került bele, az egészet üvegszálas gépháztetővel fedték le.

Az egészben nagy része van a Goodyearnak is, akiknek épp kapóra jött volna egy nagy teljesítményű autó az új gumijukhoz. Caroll Shelby a bemutatón több vendéget és újságírót megautóztatott, állítólag 270 km/óra fölé is hajtotta a gépet. A teszt kedvéért átlagosan 230 km/órás tempóval mentek kicsit több mint 800 kilométert. Utána az autót a kereskedésbe szállították, hogy a kedves vevők hamar leadhassák a rendelést az Super Snake-re. Az árcédula azonban kellően elrettentő volt.

Később Dallasban James Hadden és James Gorman vette meg, akik dragre készítették fel, ehhez lecserélték a váltóját, aztán 1970-ben Bobby Pierce nevére került a GT500 Super Snake, aki 25 évig használta mielőtt Floridába költözött. Bár a korabeli pletykák szerint az autó 650 lóerős volt, a valóság valahol 500 ló körül van. Annak azonban örülhetünk, hogy az idő nem nyelte el nyomtalanul ezt a különleges Mustangot.

Forrás: autoclassics.com