2,3 másodperc alatt sprintel 60 mérföld/órás sebességre (96 km/óra) a Dodge Challenger Demon és még egy halom meglepő számot tud az amerikaiak izomautója, mely tulajdonképp egy utcára eresztett versenygép. Annyira súlyosan gyors, hogy kitiltották a hivatalos versenyekről. A kompresszoros V8-as 840 lóerőt teljesít és mellé 1044 Nm nyomatéka van, de ez nem mindenkinek elég. Például a Speedkore-nak sem, akik nem csak a motort tuningolták fel.

Ők két turbófeltöltővel oldották meg, hogy keréken mérve 1200 lóerőt teljesítsen az autó, a főtengelyen pedig 1400-at. Ez önmagában is elég lehet a fokozott dinamizmusra, de ez még semmi. Legyártották a Demon karosszériáját karbonból, aminek köszönhetően jóval könnyebb lett az autó. Pontosabb adatokat nem árultak el, mert az autó premierjét a Las Vegas-i SEMA Show-ra tartogatják.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

DiabloSport LLC (@diablosportllc) által megosztott bejegyzés, Okt 16., 2018, időpont: 12:16 (PDT időzóna szerint)

Annyi viszont tudható, hogy a gyári 9,65 másodperc helyett 8,77 alatt futja meg a negyedmérföldes távot, ami szép javulás. Reméljük hamarosan több is kiderül a bitang izomautóról a két fotón és a videókon kívül.