1992-ben indult meg a McLaren F1 gyártása, mely hosszú ideig a világ leggyorsabb autója címét viselte, de a mai napig a legbitangabb szívómotoros autó. Az autót Gordon Murray tervezte, a motort pedig a BMW Motorsport részlege szállította az angoloknak. Alaposan átdolgozták a V12-es motort, így született meg az S70/2 kódjelű, 6,1 literes szívó benzines. 630 lovas teljesítményét 7400-as fordulatszámnál adja le, mellé 5600-tól a középen ülő vezető talpa alatt akad 651 Nm nyomaték.

A háromszemélyes szupersportkocsi 3,7 másodperc alatt gyorsul 100-as tempóra, a végsebessége pedig 370 km/óra feletti is lehet egyes mérések szerint. Számos híresség, szultán és üzletember tette le voksát az autó mellett, mára pedig valódi ritkaság lett. Bár ezeket az autókat ritkán használják tulajdonosaik, szervizre azért szükség van és itt jön képbe Kevin Hines, aki Észak-Amerika egyetlen képesített szerelője.

 

Évente érdemes hozzá elvinni a McLaren F1-est ellenőrzésre, ilyenkor pontosan azokat a dolgokat nézi meg, amiket bármilyen másik autón is meg kell. Ellenőrzi a folyadékokat, a futóművet és a fékeket. Persze az olyan apróságok is benne vannak, mint az ablaktörlőlapátok cseréje és a légkondi ellenőrzése. Az azonban már sokat sejtet, hogy zárt pályán nagy sebességű teszteket is elvégeznek a szerviz során.

Ötévenként üzemanyagtankot kell cserélni a McLaren F1-esben, amihez nem kicsit kell szétborítani az autót, a teljes hátulját darabokra kell szedni, a motort a hajtás többi elemével együtt kivenni. A szerelő elmondása szerint az F1-es igazi mechanikus gép és ezért remekül lehet vele dolgozni. A feladatok elvégzéséhez nem kell számítógépes programok mélyén turkálni, itt javarészt csak anyák és csavarok meg hasonló régimódi dolgok akadnak.

A diagnosztikai rendszerhez is egy 90-es évek közepéről származó Compaq laptop szükséges, amin DOS rendszer van. Ezzel a korabeli számítógéppel kommunikál a McLaren F1-es Kevin Hines műhelyében. Természetesen szoftverszimulátoros modern gépeken is működik, de azt hiszem, mindenkinek megvan, hogy ez így mennyivel vagányabb.

Összességében nem szükséges túl sok speciális szerszám a McLaren F1 karbantartásához, de az ódon számítógép mellett szerepel még egy érdekes tétel a szervizelés költségei között. A kuplung cseréjéhez a gyár tanúsítvánnyal rendelkező gránitlapot ír elő. Továbbá szükséges az F1-hez való többtárcsás kuplung és a kis átmérőjű lendkerék meg néhány apróság az összeállításhoz.