Az 1950-es években rengetegen gondolták úgy, hogy a mobilitás minden rétegnek jár és sorra születtek meg az igazán apró autók. Ekkoriban a BMW-t például sokan nem értették azért, mert két teljesen különböző társadalmi rétegnek kínált autókat, hiszen kínálatukban szerepelt a picike Isetta és a V8-as motorral limuzin 502-es is. Többen próbálkoztak mikroautók gyártásával, gondoljunk csak a Messerschmittre, aminek kihívója a francia SNCAN által megalkotott Inter Autoscooter.

A repülőgépekkel foglalkozó vállalat 1953-ban, a Párizsi Autószalonon mutatta be a kis járgányt, amiből aztán a Lyon közelében lévő villeurbanne-i repülőgépgyárban több mint 300 darabot készítettek el. Két változat volt elérhető, az egyik a képeken is látható zárt Berline kivitel, a másik – nyitott verzió – Torpedó névre hallgatott. Mára nagyjából 38 darab maradt fenn ezekből a járművekből, ezek főként múzeumokban és gyűjteményekben találhatóak.

Néhány változatnak az első tengelye összecsukható volt, hogy könnyebb legyen tárolni. Az egy szem hátsó kereket egy Ydral 175 köbcentis, kétütemű motor hajtja és az indítás a gyrostarter nevű szerkezettel indul. Egy kart meghúzva elindít egy pici elektromotort, mely a lendkerékhez van kötve, ami kellő fordulat után meglódítja a főtengelyt is.

Korábban egy ilyen Inter Autoscooter Berline valakinek 140 ezer dollárt, tehát közel 36,5 millió forintot ért. A képeken látható kifogástalan állapotú példány is hasonló értéket képviselhet. Itt pedig megtekintheted egy elég ódon felvételen mozgásban a mikroautót.

Forrás: RM Sotheby's