Ma már szinte minden hónapban jön valami világmegváltó újdonság az autóiparból, korábban is egyre nagyobb gyakorisággal érkeztek a különböző innovációk, amik a mai napig meghatározóak az autógyártás számára.

Benz Patent Motorwagen (1886)

Mi más lehetne a legnagyobb úttörő, mint a legelső autó? Karl Benz 1886-ban szabadalmaztatta 954 köbcentis, egyhengeres, kétütemű benzinmotorral hajtott autóját. Először Mannheim utcáin találkozhatott a nagyközönség a különös szerkezettel, melyből később nagyjából 25 darab épült.

Ford T-modell (1908)

A sorozatgyártás kétség kívül forradalmasította az autóipart, az első ilyen modellt pedig a Ford gyártotta és a tervezői csapatban olyan magyar nevek is feltűnnek, mint Galamb József és Farkas Jenő. Bádog Böskéből körülbelül 15 millió példány készült, rengeteg változatban volt elérhető, ezért bárki megtalálhatta a magának valót. A színválaszték nem volt túl bőséges, csak fekete autókat gyártottak.

Citroën DS (1955)

Közel 1,5 millió darabot gyártottak a Citroën DS-ből, mely számos innovációt tartalmazott. Bár az ’50-es évek közepén jelent meg, kész űrhajónak tűnik ma is a Flaminio Bertoni tervezte DS. Az elsőkerékhajtású limuzin (akár a Traction Avant) alá szervokormány és tárcsafékek kerültek, a független felfüggesztés mellé pedig hidropneumatikus rendszer csatlakozott, melyhez számos legenda is kapcsolódik. De a leginkább a fejedelmien kényelmes futásáról híres.

Toyota Prius (1997)

1997 decemberében jelent meg az első Toyota Prius, melynek a neve éppen arra utalt, hogy minden mást megelőzve jelöli ki az utat a jövő számára és nem is tévedtek sokat a japánok. Az első generáció még hagyományos, négyajtós kompakt volt. Felépítése azóta sem változott, az első generációban 1,5 literes, négyhengeres Atkinson-ciklus szerint működő benzinmotor kapott helyet 70 lóerős teljesítménnyel, melyhez további bő 40 ló érkezett az elektromos hajtástól.

Mini (1959)

Mára igazi ikon lett Sir Alec Issigonis klasszikus Minije, mely valójában egy megfizethető árú, praktikus és gazdaságos autónak született, ám felépítése okán igazi újító, hiszen helytakarékossági okokból a motor keresztben került az apró autó orrába, a kerekek pedig a sarkokba, így nem csorbult az utastér. Az sem mellékes, hogy a Mini Cooper S háromszor nyerte meg a Monte Carlo Rally-t.

Tesla Model S (2012)

Nagyot húzott Elon Musk, amikor belevágott a Tesla Model S gyártásába, hiszen azóta folyamatosan beszélnek a 2,2 tonnás elektromos limuzinról, mely egészen közel került ahhoz, hogy helyettesítsen egy hagyományosabb hajtású autót, hiszen hatótávja már több száz kilométerig kitart, közben pedig hihetetlen tempós gyorsulást produkál. Nem mellesleg képes egész ügyesen magától közlekedni. Kétség kívül a jövő hírnöke a Tesla.

Lamborghini Miura (1966)

Hátsó középmotoros autók korábban is léteztek, gondoljunk csak a régi versenyautókra, de a Lamborghini Miura volt az első szériagyártású szupersportautó, mely ezzel a felépítéssel készült. Ez azóta is meghatározó, hiszen ma is ezzel az elrendezéssel készülnek a kategória sportkocsijai. Megjelenésekor nem volt ennél gyorsabb autó a világon. A P400-as 3,9 literes V12-es motorja 350 lóerős és akár 280-as tempóval is száguldhat.