Nem véletlen, hogy nem látunk az utcán mászkálni ilyen Aston Martinokat, de még James Bond sem kaphat ilyet a legfontosabb bevetés alkalmával sem. A Vulcan névre keresztelt modellből ugyanis csupán 24 darabot építettek, ráadásul leginkább versenypályán érzi magát otthon, ez gyanítható a gazdagon használt karbonból, a tapadós gumikból és az irdatlan méretű hátsó szárnyból is.

A technika is erről árulkodik, hiszen ma már utcai autókban egyre ritkábban fordul elő a szívómotor, ebben pedig egy 7 literes lökettérfogatú V12-es kapott helyet az orrban több mint 800 lóerős teljesítménnyel. Xtrac hatsebességes szekvenciás váltó továbbítja az erőt a hátsó kerekekhez. Az angolok állítása szerint bátran felveszi a verseny a WEC sorozatban induló GTE kategóriás versenyautókkal, így igazán potens pályagépnek tűnik. A ritkasága és az ára miatt azonban így sem lesz mindennapos látvány a pályanapokon sem. Mindegyik Vulcanhoz megrendelték az AMR Pro csomagot, mely többek között 5 kilogrammal könnyebb súlyt eredményez a szénszálas motorburkolatnak köszönhetően.

Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 1
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 2

Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz

Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz

Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 14
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 15
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 16
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 17
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 18
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 19
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 20
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 21
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 22
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 23
Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 24
Fotó megosztása:

Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 25Ennél durvább Aston Martint nem vehetsz 26

Mivel csupán három darab készült amerikai piacra, ezért a képen látható verzió igazán népszerű lehet majd a tengerentúli gyűjtők számára. Különleges lila fényezése sem éppen árcsökkentő tényező, így az aukción elért legmagasabb licit alulról karcolhatja az 1 milliárd forintos árat. A 11-es számú Aston Martin Vulcan tehát már most hatalmas érték, amit ritkán érnek el ennyire friss gyártású autóval, így bizonyára remek befektetés volt azoknak, akik az elsők között jutottak hozzá az Aston Martin csúcsgépéhez.