Ha autóépítésről van szó, az egyik legfontosabb dolog az egyediség, ami már messziről felhívja a figyelmet a járműre, és akár 15 perc hírnevet is hozhat tulajdonosának. Kéne egy jó példa? Íme a Volvette.
Hogy mi szép és mi csúnya, az túlságosan ízlés dolga, ezért ebbe most nem mennénk bele az 1967-es Volvo P1800 és az 1992-es Chevrolet Corvette coupé házasságából született gyerekkel kapcsolatban. Van szavazás a cikk végén, lehet véleményt nyilvánítani.
Volvo Corvette zabigyerek, ami annyira csúnya, hogy már szép 3
Az amerikai szülő génjeit belül hordozza az autó, a futómű és a 300 lóerős, 5.7 literes V8-as szív a Corvettből származik, míg külsőre a P1800-as vonalai köszönnek vissza.
Volvo Corvette zabigyerek, ami annyira csúnya, hogy már szép 4
A Volvette egyébként eladó. Jelenleg 30 000 dolláron áll a licit (8,5 millió forint), a villámár pedig 45 000 dollár, ami átszámítva 12,7 millió forint.
Hajtott a kíváncsiság, ezért rákerestem, hátha akad videó is a hibridről, de semmit nem találtam, viszont a Volvette keresőszó igazi csodákat dobott fel.
Szintén egy 5,7 literes LS1 lapul a kombi motorterében, két turbóval lélegeztetve.
Itt pedig egy nagyon hasonló szörnyeteg, gyorsulási versenyre kihegyezve.
Ne akard, hogy ez a V70-es rendőrautó eredjen a nyomodba.
Tetszik a képeken látható Volvette?
Nem
0% ()
Igen
34% (1)
Olyan csúnya, hogy már szép
0% ()
Gyönyörű
33% (1)
Szódával elmegy
33% (1)