A MINI-tulajok szeretik annyira az autójukat, hogy soha ne akarjanak kiszállni belőle, hacsak nem lapul egy állat roller a csomagtartóban, amit épp a verdájukhoz szabtak a mérnökök.
A MINI vadonatúj koncepciója még nagyobb rugalmasságot biztosít a városokban élőknek vagy dolgozóknak, a Citysurfer tanulmány egy elektromos roller, ami a közkedvelt kisautó kínálta életérzést próbálja tükrözni.
A kompakt méret, az összecsukható felépítés és a mindössze 18 kilogrammos súly következtében a roller önmagában és az egyéb közlekedési eszközök kiegészítőjeként is használható. Egyszerűen szállítható még a MINI-k csomagterében is, illetve buszon és vasúton egyaránt. Minimális helyigénye az egytengelyes felépítésnek köszönhető, amely lehetővé teszi a rögtönzött mobilitást a nagyváros azon területein is, ahol a motorizált járművek már nem közlekedhetnek vagy dugóban állnak, esetleg nem férnének el. Természetesen ez minden rollerre, gördeszkára, bringára vagy görkorcsolyára igaz.
Mit rejt egy MINI csomagtartója? 3
Az elektromos motor ereje 25 km/órás végsebességet nyújthat, de a hajtáslánc addig nem aktiválható, amíg a jármű – utasa saját erejéből – nem éri el a szükséges minimum sebességet.
Mit rejt egy MINI csomagtartója? 4
Az energiaellátást a vázba erősített lítium-ion akkumulátor biztosítja, töltése 12 voltos autós csatlakozóról vagy háztartási aljzatról is lehetséges. Fékezés közben a rendszer önmagát is tölti a fékenergia-visszanyerő rendszer segítségével. Teljesen elektromos üzemben a megtehető hatótáv 15-25 kilométer között van terepviszonyoktól és sebességtől függően
Ami pedig szerintem a legjobb tulajdonsága a rollernek, hogy telefontartó és -töltő is helyet kapott rajta.