Már biztosan mindenkinél kint vannak az ünnepi ajtódíszek, különböző fényfüzérek az ablakon, erkélyen, korláton és örökzöldeken, ilyenkor igazi élmény éjszakánként autóval, vagy akár gyalog végigmenni a kisebb-nagyobb településeken. Mindent átjár az ünnepi hangulat, a sétáló utcákban pedig a forralt bor és a kürtöskalács illata. 
De miért ne díszítenénk fel járművünket is?
Kris Marshall, az Egyesült Állatok Államok polgára 3000 lámpát kötözött GMC gyártmányú, platós autójára. Ez még a seriffek országában is törvénytelen, persze embere válogatja, hogy csekkel jutalmaz-e vagy elnéző mosollyal. A füzérek nem a csúcstechnikát képviselik, semmi LED, csak a hagyományos izzósor, a platón elhelyezett generátorról táplálva energiával.
Hogy díszítsünk az ünnepek alatt? 3
David Hill – szintné Amerikából -, ugyancsak égőkkel díszítette fel autóját 2012-ben, hogy népszerűsítse az “Egy kis szikra is gyújthat tüzet” jótékonysági akciót. A kezdeményezés lényege, hogy minél több hajléktalannak tudjanak tiszta, meleg ruhát, valamint elegendő élelmet biztosítani, legalább az ünnepek idejére.  
Hogy díszítsünk az ünnepek alatt? 4
Azonban a jóhiszemű férfi azzal nem számolt, hogy nem éppen szabályos 856 karácsonyfaizzóval felszerelni az autót (Ford F-350). A helyi rendőrségnek azonnal szemet szúrt a csiricsáré jármű, megállították és közúti figyelemelterelés, valamint a kék és piros fények jogosulatlan használata miatt, 300 dolláros (66 000 forint) büntetést szabtak ki a meglepett jótékonykodóra. 
vagy az alábbi képek bármelyikére kattintva, még találhattok jó pár fényárban úszó autót! Megéri megnézni. ;)

Hogy díszítsünk az ünnepek alatt? 5

Hogy díszítsünk az ünnepek alatt? 6
Ezek után jöjjön az igazán elvetemült kategória, amikor betonkeverőket díszítenek fel tetőtől talpig karácsonyi díszbe. 
Természetesen nem maradhat ki a Budapesten december 6-ától január 6-áig közlekedő, fényköntösbe öltöztetett villamos. Az érdeklődők hétköznap a budai 19-es, míg hétvégén és ünnepnapokon a pesti oldalon a 2-es villamos vonalán találkozhatnak a fényvillamossal. A kiváló állapotban megőrzött, közel hatvanéves szerelvény idén is normál díjszabással vehető igénybe. 
Hogy díszítsünk az ünnepek alatt? 7
Mielőtt azonban bárkit is elkapna az autódíszítési láz, azt tudnotok kell, hogy a hatóságok akár pénzbüntetéssel is díjazhatják kreativitásunkat, ha így közlekedünk.

Ti követtetek már el hasonlót az autótokkal?
Igen, rendszeresen fel szoktam díszíteni az autóm.
25% (1)
Nem még soha, én nem mernék kockáztatni.
25% (1)
Még csak nem is láttam hasonlót, jópofa.
50% (2)
Ez egy nagy hülyeség, és balesetveszélyes is!
0% ()