Hazánkban is egyre népszerűbb a keresztbe csúszás Japánban kitalált sportága a drift. Szinte minden magára valamit is adó autós rendezvény mellé kerítenek egy elég nagy placcot, ahol kedvükre égethetik íven gumijaikat a pilóták. A múlt hét drift majális gerincét is ez adta, főleg a BMW-k szerelmesei örülhettek, hiszen nagy számban jelentek meg a bajor márka képviselői. Akadt itt végletekig hergelt, szívátültetésen átesett M3-as, amiben V8-as blokk dübörgött, legendás “sorhatos”, ráadásul kabrió, versenyzésre átalakítva.

Japán a pályán

Japán a pályán

Japán a pályán


A sok német között igazi ínyencfalat volt a Mazda RX-8. Wankel motorral, bizonyítva, hogy a bolygódugattyús erőforrás igenis bírja a gyűrődést, és a kemény hajtást, és nem térdel le a komolyabb igénybevételtől.  A bátrabbak ki is próbálhatták, milyen érzés egy komoly sebességgel sodródó autóban utazni, a drift taxisok sorban szállították az utasokat, akik kivételesen azért fohászkodtak, hogy ez a taxizás minél tovább tartson.

Motorbőgés nélkül perc nem telt el, amikor a driftesek levonultak, akkor a Mini Cooper márkatalálkozó gyűszűnyi angol vagányai vették át a főszerepet, nincs bennem kétség miért alakult ki kultusz a Mini körül, ezeket az autókat képtelenség nem szeretni. Mint ahogy a szintén nagy számban megjelent Ladákat is. Igaz az orosz vasaknak már virsligumi kellett hátra, hogy szép íven csússzanak, de becsületükre váljon, némelyik szebben autózott mint a bitang izmos lóerőgépek. Vagy csak én vagyok elfogult.

Aki a tüdejét már tönkretette az ipari mennyiségű gumifüsttől, az a hallásától is megszabadulhatott a helyszínen megrendezett hangnyomás versenyen, ami azért is volt érdekes, mert a reklám céllal felállított, hangszórókkal teletömött Volkswagen Transporter vígan leüvöltötte bármelyik versenyzőt.

Nincsen rózsa tövis nélkül és ezen a szombati bulin több ilyen is szúrta a szemünket, fülünket. Maga a rendezvény hangosítása rombolta az élvezeti értéket, a konferansz mondókáját alig lehetett kibogarászni a recsegve üvöltő hangorkánból. A másik érdekes élmény a “szexi” autómosás volt. Két hölgy, teljes zenei aláfestés hiányában takarította az autókat. Tényleg jól dolgoztak, csak általában az ilyen bulikon nem a minél tisztább autó a cél, hanem a minél habosabb…


Bárhogy is, a belépő pénztárcabarát, a nap igazi sava borsát adó benzingőzös programokért megérte kilátogatni, reméljük jövőre átlépnek a szervezők a gyermekbetegségeken, és egy tökéletes nap után lepirulva kifáradva vágunk neki az estét záró söröknek. Szigorúan slusszkulcsot letéve!