Az elektromos autós átállás nyomán a 2024-ben érkezett negyedik generációs MINI-ből csak az általunk is próbált villanyhajtású igazán új. A belsőégésű változatok a 2014-től készült harmadik generáció műszaki alapjaira épülnek, a negyedik generáció külső jegyeit használva. Szóval spóroltak a fejlesztésen. Ki tudja, lesz-e még benzines MINI, ha ez a generáció kifut? Igyekeztünk kiélvezni, amíg lehet.

Hogyan lehetne másként, mint a legvadabb kivitellel és nyitható tetővel?  Ez itt a MINI John Cooper Works Cabrio.  

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 1

Az ikonikus kerek LED-fényszórók és az új, nyolcszögletű hűtőrács modern formában viszik tovább a MINI klasszikus dizájnját.

Mi az a John Cooper Works

John Cooper és édesapja, Charles a második világháború után, 1946-ban kezdték meg saját versenyautóik építését, majd létrehozták a Cooper Car Company-t. Középmotoros Forma–1-es versenyautóikkal alapjaiban változtatták meg a sportágat. Jack Brabham 1959-ben és 1960-ban is világbajnoki címet szerzett autójukkal, miközben a Cooper a konstruktőri világbajnokságot is megnyerte.

John Cooper közeli barátja volt Alec Issigonisnak, az 1959-ben bemutatott eredeti Mini tervezőjének. Ennek köszönhetően 1961-ben megszületett a nagyobb teljesítményű, erősebb fékekkel szerelt Mini Cooper. Majd a még erősebb Cooper S később bemutatkozott a raliban is: a Mini 1964-ben, 1965-ben és 1967-ben is megnyerte a Monte Carlo ralit.

A modern MINI bemutatásának idején John Cooper fia, Michael Cooper dolgozott annak nagyobb teljesítményű változatain, majd elindult a John Cooper Works tuningprogram. Ez előbb jóváhagyást és garanciát kapott a BMW-től, később a márka megszerezte a John Cooper Garages márkajogait. 2008-tól a JCW a MINI nagy teljesítményű modelljeinek és sportos karakterének hivatalos márkája lett.

Nemrég a Vezess a teljes jelenlegi MINI JCW kínálattal megismerkedett, amiben már nemcsak benzines, de elektromos modellek is szerepelnek. 

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 2
Külső

Nem igazán számít, hogy új-e a padlólemez vagy sem, vagyis, hogy az elődmodellre épít a jelenlegi variáns, hiszen a formatervezők igyekeztek, hogy a modernizáció mellett továbbra is MINI-nek lássuk. Mit mondasz? Sikerült?

A MINI Cooper Cabrio orr-része a kerek fényszóróival és a trapéz alakú hűtőráccsal a márka jellegzetes arcát mutatja. De a motorháztetőre kifutó nyílegyenes övvonal és a meredek A-oszlop is hozza a klasszikus jegyeket, ahogy a hátsó lámpák formája is hasonló volt a klasszikus modellen is.

Persze a hátsó lámpák most már LED-esek, és fényjátékkal rajzolják a brit zászlót üdvözlésként, ha az autó közelébe érünk és a rendszer érzékeli a kulcsot. Ezen kívül a talajra vetített MINI logók is fokozzák az érzelmi kötődést a MINI-hez.

41 fotó

Persze minden részlet nagyobb, mint korábban, hiszen a karosszéria most az eredeti Minihez képest 82 centivel hosszabb, 33-mal szélesebb. De még a 2001-ben feltámasztott újkori MINI-hez képest is 25 centivel bővebb. 3879 mm hosszú 1431 mm magas és 1744 mm széles. Ezzel a miniautók helyett már a kisautók közé sorolódik be. Tengelytávolsága 2495 mm, üresen 1425 kilót nyom.

A John Cooper Works kivitel részeként elöl az alapmodellhez képest több légbeömlőt alakítottak ki, hátulra a karosszéria színére fényezett diffúzor kerül. De ne feledkezzünk meg a középen kivezetett hangsúlyos kipufogóról és a 18 colos kerekekről sem.

A klasszikus British Racing Green (brit versenyzöld) fényezés mellé Chili Red színű légbeömlők és tükörsapkák társulnak, de az élénkpiros szín a féknyergeken is visszaköszön. Nem mellesleg a versenyhagyományokra utalva a motorháztetőre csíkok is kerültek extraként.

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 8

A helytakarékos tetőmechanikának köszönhetően a csomagtér zárt tetőnél 215 literes, nyitottnál pedig 160 literes kapacitást kínál.

A vászontető alapesetben fekete, de itt szürke Union Jack mintával (a brit zászló motívumával) került fel. Az elektromos mozgatású szerkezet 30 km/órás sebességig menet közben is kinyitható, 18 másodperc alatt nyílik, 15 alatt záródik. Különlegessége, hogy akár egy napfénytető, 40 cm-es hosszban is kinyitható az első utasok feletti része.

Nyitott tető esetén a csomagtartó 160 literes, zárt vászontetőnél ez 215 literre bővül. A hátsó ülések ledöntésével tovább bővíthető. Sőt, ha a tető rögzítését a csomagtartó irányából oldjuk, és  a tetőt felhajtjuk, akkor a szűk nyílás problémáját is feloldjuk: olyan dolgokat is berakhatunk, amelyek belül elférnek, csak hagyományos nyíláson át nem.

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 9

A JCW sportülések masszív oldaltartásukkal tökéletes partnerek a dinamikus vezetéshez.

Belső

Minden modernkori MINI generációban igyekeztek hangsúlyozni a klasszikus Minik középre szerelt kerek sebességmérőjét a tervezők. Mostanra már a technológia is a segítségükre van, hiszen a kor legnagyobb kerek OLED kijelzője került a negyedik generációs (újkori) MINI-be.

Ha akarjuk, a vezető előtt nem is jelenik meg információ, ugyanis a head-up displaynek nevezett kis lapocska kikapcsolható, így a sebesség, a navigációs vagy más adatok is már csak középen olvashatók le.

A 240 mm átmérőjű, egyébként kiváló minőségű képernyő kontrasztos, tartalma még nyitott tetővel, napfényben is látható. Ami gond inkább, hogy kissé sok információt jelenít meg. Még jó, hogy a sebesség a legnagyobb karakterű. Ha akarjuk, nemcsak számjegyekkel, de analóg mutatós óraként is kijelzi.

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 10

Jó anyagminőség és hasonlóan pozitív összeszerelés jellemzi a MINI utasterét

A kijelző alsó részén a Navigáció, Média, Telefon és Klíma menüpontok bármikor közvetlenül kiválaszthatók, ami jó, mert a menü túlzottan összetett, és néha a logikát is mellőzi.  Így a head-up display beállítása vagy a menetstabilizáló kikapcsolása is adott gondolkodni valót. Talán érezték ezt a fejlesztők is, mert elérhető egy kedvencek funkciók rész is, amit mi szerkeszthetünk. A rendszer vezeték nélkül kezeli az ismertebb telefontükröző applikációkat.

Elméletileg hangvezérléssel is működtethetünk funkciókat, de ez nem működött precízen. Már az fejtörést okozott, hogy miért hívja magát BMW-nek a képernyőn az autó, de sem a Hey (Hi, Hello) BMW, sem a Hey MINI felkiáltásra sem reagált. Csak a hangjel megnyomására, akkor már magyarul kommunikálva az esetek egy részében megtette, amit kértem.

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 11

A modern fülke központja a 240 mm átmérőjű, nagy felbontású, érintésérzékeny OLED üvegkijelző.

Szintén a MINI-identitás része a középső kapcsolósor, amely itt már kevésbé különleges, mint az előd „repülős” megoldása, és a szerepe is más, mint eddig. A motorindítás, sebességváltó, menetmódváltó mellett a hangerőgomb kapott itt helyet.

A váltókar ide költözésével több rekesznek jut hely a középkonzolon, köztük egy klassz kis fedett doboznak is. Előtt megvannak a pohártartók, és találunk felületet okostelefonok vezeték nélküli töltésére is, ha a vezetékre kitalált csatlakozó nem lenne megfelelő.

A JCW sportülések bézs és éjszínkék műbőrből, kontrasztos varrással választhatók, illetve a JCW Trim (ez egy azonos nevű, de más motorizációkhoz is rendelhető kivitel) esetében a fekete műbőr kárpitozást kapnak, a vállrészeken többszínű kötött szövettel és piros díszvarrással. Utóbbiak szerepeltek a tesztautóban, jó összhangot adva a tükörházak, féknyergek és a matricák színével.

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 12

Nagyon meredek a háttámla, ez teszi kényelmetlenné az utazást hosszabb úton

Az elektromosan állítható ülések kellő tartást adnak még a gyorsabb kanyarokban is, hosszabb távon sem váltak kényelmetlenné. Télen ülésfűtés fokozhatja a kellemes érzetet. Nem túl sok hely jut a második sorban, de nem lehetetlen itt felnőttként utazni. Én 178 centis magasságommal, hasonló sofőr mögött 25 kilométeres úton próbáltam ki: nem a lábhely a problémás, hanem a háttámla szöge túl meredek. Csukott tetővel is bőséges a fejtér.

Kormánya nekem túlzóan vastag, de szerencsére 9 és 3 óránál még valamelyest vékonyabb, így használható. A JCW kormány különlegessége a kormány alsó-középső részén lévő szalag, mint harmadik küllő. Valami hasonló köszön vissza az utas előtt a műszerfalon.

Míg korábban elsősorban kör motívumok domináltak a MINI-ben ebben a generációban átvették az uralmat az ovális formák. Akár a szellőzőket, az ajtónyitót, a pohártartót, a pedálokat, a középső gombsort mondhatjuk, de még az övek háza is ilyen alakú.

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 13

Az újratervezett billenőkapcsoló-sor a MINI klasszikus örökségét ötvözi a modern funkciók közvetlen elérésével

Nem prémium, de jó minőségű az utastér anyaghasználata. Már többször láttuk, de ma is érdekesek a kötött textilfelületek, amelyek újrahasznosított poliészterből készülnek. Vannak finoman kidolgozott részletek, mint a szellőzők tekerői, és az összeszerelés is rendben van. A feszes futómű és nyitott karosszéria ellenére nem zörgött semmi.

Technika

Alapvetően egyféle motorral, de háromféle teljesítménnyel választható a MINI Cabrio. A 2,0 literes turbós BMW motor a C változatban 163, az S-ben 204 lóerős. A kettős megfúvású turbóval szerelt, négyhengeres blokk a John Cooper Works kivitelben 231 lóerős, maximális forgatónyomatéka 380 Nm.

Ezzel nyomatékosabb, mint korábban bármikor (eddig 320 Nm volt), így a dinamika is fejlődött. A modell 6,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, végsebessége pedig eléri a 245 km/órát. Minden tekintetben a leggyorsabb MINI Cabrio eddig.

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 14

2,0 literes, 231 lóerős TwinPower Turbo motor garantálja a maximális vezetési élményt

Az elsőkerék-hajtású modellben duplakuplungos, 7 fokozatú automata sebességváltó biztosítja az erőátvitelt. A váltó működhet normál vagy sport módban is, de kézzel is kapcsolható a kormány mögötti fülekkel. Bár egyértelműen helye lenne egy valódi önzáró mechanikus differenciálműnek, csak nyitott difit használnak, mellé nyomatékvektor-szabályozást. A rendszer folyamatosan figyeli a kerekek tapadását. Ha az ívbelső kerék elkezdene kipörögni, az elektronika célzottan megfékezi azt.

Futóműve elöl MacPherson rugóstagon alapul, de amit lehet, prémium módon oldottak meg. Így a kisebb rugózatlan tömegért alumínium kerékagyállvánnyal készül és bólintásgátló geometriával alakították ki, ennek köszönhetően intenzív fékezésnél is stabil marad az irányítás. Hátul pedig – ebben a méretosztályban különlegesnek számító – multilink rendszer vezeti a kerekeket. A JCW kivitel sportos hangolású futóművet kap, adaptív lengéscsillapítással.

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 15

A vászontető napfénytető funkcióval is rendelkezik, így bármilyen sebességnél 40 centiméteres hosszban hátratolható.

Amellett, hogy a lengéscsillapítókba épített szelepek folyamatosan reagálnak az útviszonyokra és a vezetési stílusra, a menetmódokkal is belenyúlhatunk, érezhetően alakítva a feszességén.

Tizenkét ultrahangos érzékelő és négy kamera alapozza meg a biztonsági és vezetőtámogató rendszereket. Amelyek között természetesen megtalálható az adaptív tempomat, a aktív sávtartó, a táblafelismerő és így tovább. Olyan funkciók is elérhetők, mint a parkoló automatika, vagy az aktív forgalmi helyzetet is megjelenítő 3D-s navigáció, amely kiterjesztett valóságképet is mutathat.

Vezetés

Az egyik legjobb autó volt ez a MINI Cabrio abban a tekintetben, hogy a menetmódok mennyire befolyásolták a viselkedését. Itt aztán tényleg azonnal érezhetőek a változások. Most tekintsük el a relaxáló, meg a zenére reagáló hangulati módoktól, az általam használt három – Green, Core és Go-Kart – a lényeges.

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 16

Csukott tetővel még inkább hozza a MINI formavilágot az autó

A máshol Eco-nak hívott beállításnál az autó könnyed, simulékony. Lazán gördül a forgalomban, észrevétlen a váltó működése, csendes és nem is túl erős a hajtáslánc. Egy kis kolibri jelzi is, ha túl nagy gáz nyomunk, hogy megnő a fogyasztás, így ösztökélve a takarékos vezetésre. Tökéletes hosszú utakra, vagy ha csak úgy gurulnánk dolgainkat intézve.

Az alapnak tekinthető Core-ban már egyértelmű, hogy ez egy sportmodell, erősebb az autó.  Szépen húz a motor. Megadja azt a dinamikát, ami már bőven több, mint ami a hétköznapokon kell. A futómű itt is feszes, de tompítja az úthibákat, még a magyar utakon is használható sportosságot ad.

És akkor ott a legsportosabb, a John Cooper Works vagy Go-Kart mód. Bekapcsolásakor a kormányzás felkeményedik (Comfortból Sportra vált), a gázreakció és az automata váltó kapcsolásai sokkal agresszívebbek (Comfort helyett választható Sport és Sport Plusz), a futómű durván befeszít. Az utastérben a kijelző és a hangulatvilágítás fekete-piros versenyautós dizájnra vált, a hangszórókból pedig felerősített, sportos motorhang érkezik. 

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 17

A hétfokozatú, duplakuplungos automata sebességváltó a kormányon található váltófülekkel is kapcsolható.

Ez leírva sem rossz, de a valóságban elképesztően robbanékony az autó. Egyértelműen azért üvölt, hogy versenypályára menne. Gázelvételre a turbó megkerülő szelepe hangosan szuszog, a kipufogó durrog, gázra mélyen morajlik. Őszintén kár, hogy az utca embere ebből alig kap meg valamit, mert az egész az utasérben szól igazán jól. Sőt, ha nem vagyunk kíváncsiak rá, a menüben kikapcsolhatjuk.  

Ebben a módban jöhetne jól az, hogy a kormány mögötti fülekkel is kapcsolható a váltó, de ez közúton csak színjátéknak jó. Egyszerűen, ha sport módban kapcsoljuk az automatát, sokkal gyorsabb az egész. Kézi kapcsolásnál a váltó lassúsága miatt belecsúszunk a tiltásba, vagy túl hamar váltjuk el a fokozatot. Túl sok figyelmet követel így vezetni. Szóval jobb az automata. Ilyenkor is megrúgja rendesen a motor a hajtást, minden kapcsolást érzünk, visszaváltáskor gázfröccs színesíti a műsort.

Itt már nem finomodik a futómű, az utolsó karcolást is érezzük az úton. Olyan feszes, hogy tempós kanyarban anélkül kezd oldalra sodródni az autó, hogy a kasztni megbillenne. Még játszhatunk is vele, hogy az első vagy hátsó tengely sodródjon. De ez tényleg csak mókára jó, mert a hazai utakon fájdalmas ütéseket kap az autó és az utasok is. Cserébe viszont, ha eléd kerül egy kanyargós útszakasz, nem akarsz hazamenni, csak oda-vissza száguldani rajta, és kiélvezni minden pillanatát ennek a klasszikus vezetési élménynek.  Nincs kompromisszum, nincs megfojtott motor, csak vigyor. 

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 18

Szélterelővel nagy sebességnél is nyugodt az utastér

Kormányzása nemcsak férfias, de igen direkt, minden mozdulatunkat leköveti. Igazi kanyarvadász autó. Adrenalinbomba, gyors egyenesben, gyors kanyarban. Ha kikapcsoljuk a menetstabilizálót, akkor mellé a 80-as évek gumifüstös élménye is társul a rajtoknál.

Egyébként, ha Green vagy Core módban kellene hirtelen a dinamika, akkor a baloldali váltófül meghúzásakor jön a Boost mód, ilyenkor 10 másodpercre a legélesebb beállításokra vált az autó.

Kabrióként, ha lehet, még intenzívebb az élmény, hiszen minden inger közvetlenebb a külvilágból. Elöl védett, hátul szelesebb utazni, és ha a szélfogó hálót is használjuk, még autópálya-közeli tempónál sincs gond az utastérben. Felcsukott tetővel autópályán válik zajossá az utazás, ilyenkor már fel kell emelnünk a hangunkat.

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 19

A klasszikus modellre utalva függőlegesen elrendezett LED-hátsó lámpák kerülnek a modern Cooperre is

Költségek

Dinamikusan vezetve 8,9 liter körüli átlagfogyasztást tud hosszabb távon a modell. Ez nagyjából úgy tud összeállni, hogy országúton, autópályán gurulva 7,3 liter körül megelégszik, viszont városban sokkal inkább a 10 liter a jellemző. 

A cikk írásakor 12 259 600 forintért lehet MINI Cabriót vásárolni legolcsóbban listaáron, ezért az összegért a 163 lóerős motorral szerelt C modellt választhatjuk. 13,8 millió a 204 lóerős S alapára.

Az általunk tesztelt John Cooper Works indulóára 15 798 000 forint. További 255 ezer forintos felárat jelenet ez a zöld fényezés, ötvenezer a matricázás, 130 ezer a 17-esről 18-as felnire való váltás (ha sportgumit szeretnénk, az még majd kétszázezer.) A navigációra, szélterelőre, motoros ülésekre, vezetéstámogatókra elment még 788 ezer, a fejlettebb fedélzeti szórakoztató rendszer 136 ezer, a brit zászlós tető 272 000 forint. Így aztán közel 18 milliós ár alakul ki.

Ma kabrióba ülni nem olcsó, de még a MINI-vel a legolcsóbb. Persze nem a csúcsmodellel, de az erőnek, a dinamikának és a különleges megoldásoknak komoly ára van. 

MINI Cabrio és vetélytársai – Listaár, forint
Volkswagen T-Roc Cabriolet 1,5 TSI (150 LE) 13 326 130 
Abarth 500e Cabrio (155 LE) 14 990 000
Mazda MX-5 (132 LE) 13 688 400
MINI Cooper Cabrio C (163 LE)  12 259 600
MINI Cabrio John Cooper Works (231 LE) 15 798 000

Mosolyt csal az arcodra, és szétzúzza a vesédet 20Értékelés

Már 25 éves, de mit sem veszített a mosolyfakasztó bájából az újkori MINI, újraértelmezve a klasszikus modell jegyeit. Az adaptív futóműnek köszönhetően a hétköznapokon is használható, de a hétvégi csapatást továbbra is maximálisan kiszolgáló autó a 2026-os MINI John Cooper Works, a nyitható tető pedig további élménnyel fejeli meg az autózást. 

Mellette – Ellene
 
  • Barátságos külső
  • Komoly menetdinamika
  • Jó ülések
  • Nyitható tető
  • Jól működő vezetőtámogató rendszerek
 
  • Szűk második üléssor
  • Kis csomagtartó

Szavazás

Hány pontot adnál a legvadabb MINI-nek nyitható tetővel?
átlag
7
szavazat
0
Hány pontot adnál a legvadabb MINI-nek nyitható tetővel?